FASZKIVAN!

Életképek, fényképek, arcok, harcok. Minőségi szórakoztatás sűrűn frissülő tartalommal.

Okosságok

Magyar Blogok
Site Meter

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

NAVIGÁCIÓ

2009.03.29. 04:00 P.

Fácán vadászat

Szóval Bandzsi és sánta Laci is nagy vadászok voltak, nem csak az öregek.

Hála Istennek volt kitől megtanulni a mesterséget, mert Feribáék igen jól osztották. Egy alkalommal, úgy bebasztak a közeli kocsmában, hogy el se jutottak az erdőig. Mondjuk ilyen alkalomból sok volt, de ez az eset különlegessé avanzsált "az alkoholos befolyásoltság miatt meg nem valósult" rambózások közül. A két öreg úgy érezte, hogy zsinórban háromszor hazamenni vad nélkül vérciki, úgyhogy elverettek a teszkóba és vettek előre csomagolt csirkét, amibe azért belelőttek egyet a sörétessel, otthon meg eladták fácánnak. Persze az asszonyok gyanakodtak, mert elég ritka, hogy egy fácán kitépkedi a saját tollait, levágja a fejét, kibelezi és kimossa magát, aztán csirkének álcázva kiugrik a vadászok elé a bokorból, de vannak ugyebeár dolgok, amiket jobb nem firtatni.

Bandzsiék ebből is tanulhattak. Volt ugyanis egy akciójuk, mikor pár fácánt szerettek volna levadászni a vasárnapi bárbekjúra. Haverok és picsák már be voltak rendelve, elő lett adva, hogy különleges kaja lesz, mert ők lövik a hozzávalót.

Szombat hajnalban el is indultak. Dömebáék kölyökvizsláját is vitték, hagy szerezzen háborús tapasztalatot az a derék eb. Amíg emezek a reggeli wellnessköröket rótták a kocsmában, addig Samuka oda fektetett a Niva anyósulésére egy akkora kábélt, hogy hegyimentőknek kellett lementeni róla. Volt nagy örömködés mikor a két debil beampullázva, fáradtan visszatipegett a kocsihoz. Lacika nem hazudtolta meg önmagát és beleült a méretes kutyaszarba. Bandzsi először csak röhögött, aztán eszébe jutott, hogy az apja biztos nem fogja értékelni a humorukat, úgyhogy sűrű bazmegelések közepette elkezdte kifejteni Lacikának, hogy az apja mekkora szíjat fog hasítani a hátából, ha meglátja, hogy nem elég, hogy beszart az a rühes dög, de még faszán bele is dolgozták az ülésbe.

Volt vagy 9 óra mire kivakarták a szarból a Nivát és kiértek az erdőhöz. Kiszálltak, kiengedték Samukát, aki útközben félelmében összehugyozta a hátsó ülést is, és indulhatott a hentelés.

Samukát ekkor látták utoljára egészen a vadászat végéig, mert mint akinek rakéta van a seggébe, úgy indult meg az erdő felé. Onnantól kezdve egész nap vagy 500 méterre előttük rohangált és felzavarta az összes fácánt, de hát ilyen messziről esélytelen volt eltalálni őket, úgyhogy lövöldöztek a kutya irányába, hátha arra visszajön, ha már a "Samuka gyere!" a "Samuka, -fütty- cic gyere apucihoz!" és a "Samuka a büdös kurva anyád, ha elkaplak elharapom a torkod!" nem segítettek. Lacika amerre arccal állt arra tüzelt, pontosabban amerre sikerült, mert a puska úgy rángatta csökevényes kis testét össze-vissza, mint a rongybabát. Ki is lőtte egy másik vadászbrigád terepjárójának az egyik ablakát, de azok szerencsére nem voltak a közelben, úgyhogy inkább elódalogtak Bandzsiék is.

Pár órával később szerencsétlenek elkámpicsorodva sétálgattak a fák között és arról beszélgettek, hogy mekkora gáz lesz bevallani, hogy génkezelt teszkós tyúkból főtt a fácánleves, mikor megláttak egy nyulat. Van egy olyan régi szokás, hogy azé a vad aki meglövi, szal Bandzsi már maga előtt látta a képet, ahogy másnap dicsekszik a csajoknak, hogy mekkora vadnyulat lőtt, miközben Lacikának semmit nem sikerült eltalálnia a gecinagy terepjárón kívül, mikor dördült a puska. Sánta Laci csípőből, célzás nélkül végezte ki a tőle 20 méterre botorkáló nyulat. Bandzsi először csak bambult, aztán odafutott, felrúgta a tetemet a levegőbe és röptében ketté lőtte, majd ránézett Lacikára és ennyit mondott: "El akart repülni, de én lelőttem, enyém!"

Az anyjáék fél napig szedegették a söréteket a szitává lőtt állatból, de így is jutott elég a pörköltbe. A hétvégi események nagy nyertese végülis Samuka lett, mert a bulin mindenki kapargatta neki a tányérjából az ólmos nyúlpaprikást, Bandzsit pedig hétfőn jól megverték a Vendelék, mert azt a fülest kapták, hogy ő vadászott arra valamelyik droid cimborájával, ahol az Antónió kúhetesének kilőtték az ablakát.

Szerintünk: (0/5)
Szerinted: (3,7/5)

14 komment

Címkék: puska sánta vadászat laci lövöldözés bandzsi kacsavadászat feribá dömebá


NAVIGÁCIÓ

2009.03.26. 23:00 P.

A vadászat

Bandzsi és sánta Laci nagy vadászok. Mivel már az öregek is együtt vadásztak, így egyértelmű volt, hogy a két fogyatékos viszi majd tovább ezt a tradíciót. Természetesen már az ősök sem voltak teljesen normálisak, a vadászat pedig sokszor amolyan pótcselekvésként szolgált, hogy hétvégente ne kelljen otthon lenni és ribizlit metszeni, egrest szüretelni vagy gazolni. Inkább a vadonba menekültek az asszony, a fárasztó kerti munka és az üvöltő hülyegyerekeik elől.

Egyik alkalommal már hajnalban nekivágtak a túrának. Kurva hideg szél fújt, kurva korán volt és kurvára semmi kedvük nem volt az egészhez, de inkább tűrték, hogy szemükre fagy a csipa, minthogy otthon kelljen elviselni a pereputtyot.

Minden vadászat a közeli kocsmában kezdődött. Sokan még az előző éjszakai bebaszásukat próbálták szinten tartani, amikor ők -stílszerűen- megitták első vadászukat. Aztán még vagy háromszor végigzongorázták a cigi-konyak-vadász wellness programot, majd fullra bekarmolva bebaszódtak Dömebá Nivájába és elverettek a közeli erdő irányába. Félúton megálltak utántölteni a cefréből, majd folytatták kalandós útjukat.

A ladát kinthagyták az erdő szélén és gyalog vágtak neki a számukra addigra dzsungellá terebélyesedett erdőnek. Nem sokkal később meg is pillantották az első szarvast, de Feribá megbotlott egy keresztbe futó gyökérben, a puska elsült valahova az égbe -csak a vak szerencsén és az örangyalokon múlott, hogy nem a saját arcán keresztül- és elterült, mint a nagyalföld. Dömebá sűrű bazmegelesék közepette támogatta fel, aztán a hirtelen ijedtségre megint lehúztak egy kupicával.

Már dél fele járt, mikor a visszafelé vezető úton megint megpillantottak egy szarvast. Talán ugyanazt, lehet, hogy öngyilkos akart lenni, fasz se tudja, a lényeg, hogy ezúttal sikerült lőni rá. Meg még hármat. Aztán újratöltöttek, a szarvas meg csak bámult, hiszen ő se minden nap lát két ekkora balfaszt, ahogy részegen egymást támogatva próbálnak legalább az irányába lőni. Újratöltötték a duplacsövűket és megint lőttek. A szarvas elterült, valószínűleg ilyedtében meghasadt a szíve. Juj volt nagy öröm. Borultak is egymás mellére, mint május elsején a kisdobosok.

Sajnos a Nívába az istennek se fért be a tetem, ráadásul nem is volt engedélyük szarvasra, csak vaddisznóra, szal kitalálták, hogy eldugják valahova és majd éjjel érte mennek.

Hazafelé megint útbaejtették a kocsmát, lenyomtak pár wellness kört, riasztották Bandzsiékat, hogy "eset van", menni kell pakolni, darabolni, feldolgozni. Vissza dzsanéztak az erdőbe, de a kurva életbe se találták azt a kibaszott szarvast. Bánatukban elfogyaszottak két üveg gömbkólát és elindultak haza. Útközben lenyomták a kötelező rituálét a közeli kocsmában, otthon bevágták azt a másfél kiló kenyérből készült zsírosdeszkát, amit Dömenéni bekészített, és nekiálltak agyalni, hogy mi a picsa történhetett.

Bandszi szerint nem is lőtték le, csak megbotlott az állat és elájult, aztán magához tért és elódalgott. Sánta Laci szerint nem szabad lett volna betakarni avarral, mert a penészgombák gyorsabban bontják a húst, tuti ez a magyarázat. Az öregek csak vakargatták a fejüket és "hábasssszmeg"-eltek.

Éppen héderelni készültek volna, mikor csörgött a telefon. Dömebáék egyik jóképességű cimborája telefonált, hogy találtak egy lelőtt szarvast eldugva az erdőben, elpaterolták máshova, hogy majd este érte mennek, de olyan részegek voltak, hogy kurvára nem emlékeznek rá, hogy hova tették, szóval kéne egy kis segítség, majd kapnak a húsból.

Miután Dömebáék elmagyarázták, hogy melyikük melyik szabadelvű, közvetlen felmenőjével létesítsen szexuális viszonyt, elhatározták, hogy több szem többet lát alapon együtt fognak bele a keresésbe. Úgyis gecinagy volt az az állat, jut mindenkinek, Feribáéknál meg úgysem eszik senki vadhúst, legfeljebb a teszkóban előre fóliázott, fácánnak eladott gyöngytyúkot.

A vak vezet világtalant akció kudarcba fulladt. Egész éjjel keresték azt a kibaszott ötszáz kilós szarvast, de nem találták. Bánatukban hajnalban megint beugrottak Dömebáékhoz és felitták a tavalyról megmaradt cefrét, majd ki-ki elódalogott haza. Az asszonyok nem is szóltak, csak csóválták a fejüket és hümmögtek.

A rejtélyre aztán pár héttel később, a már korábban említett ivoldában derült fény, amikor Bandzsiék ott iszogattak és a mellettük lévő asztalnál ülők arról beszélgettek, hogy legutóbb találtak egy frissen lelőtt szarvast az erdőben a DOMBTETŐN.

Hát Bandzsiék csak néztek, mert ott bizony nem keresték...

De hát ki a picsa gondolta volna, hogy ezek a droidok felhúzták azt a féltonnás szart az egyetlen környékbeli dombtetőre...

10 komment

Címkék: lada niva sánta rejtély vadászat laci szarvas bandzsi szívhasadás


NAVIGÁCIÓ

2009.03.26. 06:00 P.

Kompjúterbiznisz

A sikertelen autóbiznisz után Bandzsi úgy döntött maga mellé veszi fogyatékos öccsét, sánta Lacit és számítógépekkel kezdenek üzletelni.

Laci egy balul sikerült motoros stunt óta nem tud rendesen járni. A nagyszüleik valahol a Hortobágyon laknak, a két idióta sokszor náluk töltötte a nyarat. 14 évesen a nagyfater Simsonjával Laci át akart ugratni egy kanálist, de az első kerék megakadt egy ürgelyukban és Laci nyomott egy tripla leszúrt rittbergert. A térdét négyszer műtötték, több csavar van benne, mint egy Ikea szekrénysorban és örökre sánta marad.

Szóval a két debil belefogott a számtech bizniszbe, mert látták, hogy már mindenkinek van PC-je. Persze kurvára nem értettek ám hozzá, de felvették alkalmazottnak Laci egy haverját, aki gimiben ötös volt infóból. Bándzsi beletolta az üzletbe az utolsó autó eladásából származó hét kilóját, kibéreltek valami lakótelepen egy garázst, amiből boltot csináltak és feltöltötték árukészlettel. A nyitás előtti éjszaka aztán valakik kirámolták az egészet a picsába, elment a hét kiló, a fatertól kölcsönkért lóvéval együtt.

Bandzsiék elég erősen a régi autónepper haverokra gyanakodtak, akiknek szintén tartoztak pénzzel, de az öregüket ez nem hatotta meg, így előkerült a kishokedli és az öreg amerre arccal állt, arra ütött. Ki is verte sánta Laci két fogát véletlenül.

A helyszínelésre kivonuló rendőrök "emezekitten a bizonyítékok e" jelszóval magukkal vitték azt a pár alkatrészt is ami még szanaszét hevert és értékesnek nézett ki. A nyomozást azóta lezárták, az ismeretlen elkövetőket nem sikerült előkeríteni, a "bizonyítékok" pedig meg sem érkeztek az őrsre.

Az eset után természetesen megint menni kellett otthonról, de most mind a két purgyénak, ráadásul a Merci sem volt már meg, hogy abban csöveljenek amíg meglágyul a fater szíve.

A muterjuk a sarki boltban dolgozott és ismert mindenkit. Talált is nekik szállást egy faszinál aki minden reggel bejárt tejet, kenyeret és másfél liter rumot venni. A szállásért cserébe segíteniük kellett eladni azokat a motyókat, amiket az ürge beszerzett innen-onnan.

Így került Bandzsihoz a több raklapnyi használt monitor is, amit el kellett volna szállásolni "néhány hétre, esetleg hónapra".

Mivel én nem nagyon kaptam az alkalmon új balekot kellett keríteni, akihez be lehetett tolni az "árut". Így került a képbe Tibcsi, sánta Laci impotens haverja. Tibcsi valaha rokker volt. Nem amolyan fotelrokker, hanem igazi hosszúhajú, büdös, alkoholista, akitől nemhogy a saját, de még az ellenségeink gyerekeit is óva intenénk.

Tibcsi pultosként dolgozik egy ótvar belvárosi kocsmában, ahol még tavaly év végén is 39 forint volt a kisfröccs. Mikor Tibcsi van bent még a csepptálca tartalmát is kiméri 40 forint/deciért, mert "ezeknek az alkoholista agydonoroknak úgyis csak az számít, hogy üssön, geciii" (a csepptálca az az ágyazat, ami fölött öntik az italt és megtalálható benne a sörtől kezdve a döglött légyig minden).

Tibcsi sokáig szűz volt. Szerinte nem azért, mert nem tudott volna szúrható nőt keríteni magának, hanem, mert neki elvei voltak. Szerintünk meg azért, mert egy igazi balfasz volt. Mondjuk, ha jól belegondolok még mindig az. Sőt, még csak jól bele se kell gondolnom...

Egyik este aztán sikerült végre megbociztatnia azt a fogatlan rebbancot, akire már két héttel előtte rámontellázott. A csajról utólag kiderült, hogy kurva, bár ehhez nem kellett volna nagy nyomozást végezni, de hát ahogy Tibcsi mondta: "a szerelem elvakít". Bár őt inkább az a monokli vakította el, amit a picsa stricijétől kapott utána, mert nem akarta kifizetni a kétezres pipát. Arra hivatkozott, hogy "közös megegyezésen alapult a nemi aktus", a cigánygyerek szerint meg: "jíí a kurvaanyád" - puff.

Ez az élmény olyan komoly traumát okozott neki, és olyan szinten törte ketté éppen bimbózásnak indult szerelmi és szexuális életét, hogy azóta se volt nővel. És mással sem.

Na hát ehhez az archoz kerültek végül a monitorok, de pár napja el kellett hozni őket, mert Tibcsi elkezdte azokkal kifizetni a díler haverjait...

Szerintünk: (0/5)
Szerinted: (4,2/5)

3 komment

Címkék: biznisz monitor laci computer tibcsi bándzsi


NAVIGÁCIÓ

2009.03.25. 16:34 P.

A magyaroknak minden szart el lehet adni?

Valami agyament japán állat kitalálta, hogy unalmas és egészségtelen egész nap a kompjúteren tetriszezni, milyen mókás lenne, ha össze lehetne kombinálni a testmozgást ezzel az amúgy fasza játékkal.

Létrejött a Human Tetris, amit most hozzánk is bevezet az RTL KLUB. Rengeteg ilyen benkő dániel-like magamutogató, faszlóbáló celebbel. Sebestyén Balázs és kertitörpe cimborája, Janika, pedig mókamikit játszanak megint. Sikerült olyan címet találni, ami tökéletesen beleillik az RTL szánalmas, színvonaltalan műsorstruktúrájába: Kalandra fal!

 

 

Igazából azért szánalmas ez az egész, mert a világ többi részén már régen be és aztán ki is futott ez a műsor. Eladni már nem lehet, ezért idehozzák nekünk. Mert a csóringer, ingerszegény környezetben élő kelet-európainak még jó lesz.

2 komment

Címkék: rtl klub balázs sebestyén tetris human


süti beállítások módosítása