Említettem, hogy két éve Krétán terelgettem a droidokat.
Volt szó Máriáról is, aki magányában saját testét zúzta szét alapós módszerességgel.
Voltak azonban szabadnapjaink is, mikor végre azt csinálhattuk egész nap, amire minden idegenvezető vágyik:elmentünk a makikkal mi is kirándulni és elvegyültünk közöttük. Mivel ingyen járhattunk az ilyen mókákra, rákaptunk egy hajós kirándulásra, ami egy igen fasza vöröshomokos öbölbe vitte a szottyadt német turisztokat.
Ide jártunk piknikelni. A három hajó közül a hátsó volt a mienk.
Elkövették azt az igen buta és végzetes hibát, hogy adtak nekünk kártyákat, amikkel ingyen ehettünk és ihattunk a hajón. A görög egy igen bonyolult és nehéz nyelv, de a második alkalommal már értettük, hogy a jókurvaanyánkba kívánnak minket.
Azt hiszem azokon a napokon, amikor mi is a fedélzeten voltunk, elittuk a napi nyereségüket. Volt olyan alkalom, hogy olyan kokira ittuk magunkat, hogy ki se mozdultunk a hajóról. De az első alkalommal még felmásztunk valami picsamagas erődbe 30 perc alatt, hogy megállapítsuk: fent is csak az van, ami Krétán mindenhol - kurva sok kő, szikla és rengeteg köcsög a vitrinben.
Nagyon izgalmas volt, főleg fél óra erőltetett menet után, olyan melegben, hogy azt hittem meggyullad az amúgy is tetemes mennyiségű alkoholt tartalmazó vérem. Akik voltak már fent, azok csak röhögtek és integettek a bárpulttól, mikor eldindultunk fel, aztán újraélesztettek, mikor újra megérkeztünk le.
Köcsögök. Kisköcsög, nagyköcsög, régi köcsög.
Egyszer elkapott minket egy komoly vihar. Akkora hullámok voltak, hogy egy cunami ahhoz képest kutyafasza. Az egyik brünhilda vásárolt a hegytetőn álló múzeumban egy fröccsöntött műanyag ógörög köcsögutánzatot, amibe óvatosan belehelyezte a felkérődzött reggelijét. A friccek részegebbik fele a nyitott fedélzeten járt esőtáncot, a másik fele odaszíjazta magát a hajóhoz, a mi kis csapatunknak pedig fel sem tűnt, hogy ez az út más, mint a többi, mert a huszonhárom velkámdrinknek köszönhetően számunkra minden út hullámvasútozás volt.
