Érdekes szeptemberi cikkre akadtam az Indexen, amit szeretnék veletek megosztani.
Négy év alatt 12 lábfejet sodort partra a tenger Kanadában
A héten a kanadai partoknál kiemeltek egy lábfejet a vízből. 2007 augusztusa óta ez volt pontosan a tizenkettedik tornacipős alsó lábszár, amit találtak. Mivel az első négy partra sodort lábszár mind a jobb lábhoz tartozott, ezért először valami beteg bűntényre gyanakodtak a hatóságok.
A dolog persze csak statisztikai anomália volt, egy idő után elkezdtek jönni a balos lábak is, a kanadai hatóságok meg nyomoztak a bizarr ügyben. Olyannyira nyomoznak, hogy a kanadai vízirendészetnek ez a legfontosabb ügye, a mai napig nem tudták megfejteni, hogy mitől kötnek ki a lábak Kanadában.
Először arra gyanakodtak, amikor még csak négy láb volt, hogy egy 2005-ös kanadai kisgépes légibaleset áldozatainak maradványait találták meg. Az elmélet 2006 augusztusára megdőlt. Ekkor sodorta a víz a partra az ötödik lábat.
Az ötödik láb óta nagyon sok teória született. Az egyik népszerű feltételezés szerint a 2004-es cunami áldozatainak maradványai sodródnak a kanadai partokhoz. Egy másik elmélet szerint egy illegális bevándorlókat szállító konténerhajón meghalt bevándorlók maradványairól van szó. Természetesen egyik feltételezésről sincs hivatalos megerősítés, bár a cunamis még a legkevésbé földtől elrugaszkodott. A tengeri áramlatok úgy járják körbe a világ tengereit, hogy bizonyos áramlatok bizonyos helyeken dobják ki magukból a hordalékukat. Az egyik ilyen népszerű hely Kanada nyugati partja, Brit Columbia, ahova Ázsiából érkezik a hordalék.
A megtalált cipők egyébként Nike, New Balance, Adidas és Reebok tornacipők voltak. Egy tengerparti lomizással foglalkozó blog írója szerint annak, hogy miért érnek mostanában partot emberi lábfejek viszonylag egyszerű magyarázata van.
Az összes partot ért láb cipőben volt. Tornacipőben. Ez azért fontos, mert amikor valaki vízbe fullad, akkor először lesüllyed, a kis halaknak, meg rákoknak, és az egyébként is gyorsan bomló ízületeknek köszönhetően a végtagok viszonylag hamar elválnak a törzstől. Ezután viszont a természeteshez képest szokatlan módon a tornacipős alsó lábszárak elkezdenek felemelkedni.
A sok műanyag és légtalp tehát felhozza a lábfejeket a felszínre, és megindul a morbid világkörüli út. Itt még két út áll a láb és a cipő előtt. Ha az áramlatokban kiesik a láb a cipőből, akkor csak egy cipőt sodor a víz a partra, és akkor a tengerparton lomizó úgynevezett beachcomberek csak cipőket találnak. Ha szoros marad a fűzés, akkor a lábfej is a cipővel együtt érkezik.
Az azonosításra elég kicsi az esély, mert a bal és a jobb lábak egymástól függetlenül kelnek útra, könnyen lehet, hogy évek és kilométerek ezrei választják el a megtalálásukat. Mivel a műanyagtalpú cipők nagyon lassan bomlanak le, könnyedén utaznak hosszú éveken keresztül.
Az általános beachcomber elképzelés szerint egyébként Kanadában nincs jellemzően több partra vetett lábfej, mint máshol. Annyi történt, hogy az első pár, egymáshoz időben viszonylag hamar felbukkant, ráadásul ugyanahhoz az oldalhoz tartozó lábfej után az emberek és a média elkezdett erősen érdeklődni. Mivel Brit Columbiában nagy a népsűrűség, mindig megtalálták a partra sodort lábakat.
Az egyik beachcomber szakíró arról számol be, hogy ő lakhelye közelében, Washington államban is talált már emberi lábat a parton. Ne felejtsük viszont el, hogy Washington állam is a nyugati parton van, ráadásul a legészakibb állam, tehát a globális hordalékkirakó területen. Mindenesetre azt mondja, hogy nem túl meglepő az ilyesmi. (A 2009-es okfejtését a témában erre találja)
Egy másik beachcomber, amikor azt vizsgálta, hogy egy szállítmány tengerbe borult gumijáték a Föld mely pontjain, és mennyi idővel a baleset után jelent meg, egész érdekes jelenségekre lett figyelmes.
Az 1992 januárjában történt balesetben 28800 gumikacsa, teknős és egyéb gumiállat borult a Csendes-óceánba, egészen pontosan itt. 1992 augusztusában a helyszíntől több mint 3500 kilométerre lévő, alaszkai Sitka partjainál több száz gumijáték kötött ki. Még 2004-ben is viszonylag rendszeresen találtak itt gumikacsákat.
Dean Orbison a fiával, Tylerrel végig gyűjtögette a kacsákat 1993 és 2004 között. Összesen 111-et találtak, és mindenről pontos feljegyzéseket készítettek. Ebből arra a meglepő megállapításra jutottak, hogy voltak olyan évek, amikor látványosan több játékot sodort a víz a partra, mint egy korábbi évben. Méghozzá a következő ritmusban: 2-3-4-3-3. Vagyis 1992-ben, 1994-ben, 1998-ban, 2001-ben és 2004-ben érkezett egy-egy nagyobb játékhullám.
Mára sikerült kiszámolni, hogy az Észak-Csendes-óceáni áramlat, az egyik nagy meleg tengeráramlat körülbelül három év alatt ér körbe. A Beachcomber Alerten egy hosszabb kifejtést is találnak a statisztikák igazi rajongói pluszmínuszokkal, meg sebességgel és hasonlókkal.
A lelkes parti lomisok már régóta tudják azt is, hogy a sportcipők jól úsznak, mert 2003-ban egy vízbe borult Nike-szállítmány után játszottak nagy párkereső játékot. Kaliforniától nem túl messze borult a vízbe három konténer Nike cipő még 2002 decemberében, amelyek Indonéziából tartottak az Egyesült Államokba. 2003 januárjában Los Angelestől Washingtonig megjelentek a partokon a cipők. Összesen körülbelül hetvenezer úszott a partok fele. A megtalálók nagy bánatára a Nike nem kötözi össze a gyárban a cipőket, így meg kellett találni a párokat a partra sodort cipők között. Egy Pam Brown nevű beachcomber állítólag talált egy párt alig fél szám eltéréssel, és teljesen jól használható volt a cipő az alig néhány hónapnyi ázás után. Hasonlóan jó reklámot csinált a Nike-nak egy 1990-es balesete, amikor 80000 cipőt borítottak a tengerbe, amelyek közül volt olyan, amit csak bő egy évvel később találtak meg, de még mindig hordható volt.
