FASZKIVAN!

Életképek, fényképek, arcok, harcok. Minőségi szórakoztatás sűrűn frissülő tartalommal.

Okosságok

Magyar Blogok
Site Meter

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...


NAVIGÁCIÓ

2009.09.24. 00:41 P.

Menyus a százezermester

Ismerek egy faszingert, akinek már a szülei is debilek lehettek, hogy Menyhértnek neveztek egy egészséges gyereket. Mert azt azért valljuk be, nem tudhatták, hogy a kis Menyus 60 éves korára úgy elissza az agyát, hogy mára már az is nagy teljesítménynek számít, ha nem fossa össze magát a Hörpince pultjánál.

Menyus fénykorában iskolába is járt. Mondjuk elvégezni nem sikerült neki, aztán 25 évesen eltanácsolták az ampervadász szakmunkásképzőből, miután háromszor megbaszatta magát az ipari árammal. Egyes rosszmájúak szerint az is közrejátszhatott, hogy az utolsó alkalommal leégett a gyakorlatnak helyet adó iskola egyik terme is.

Miután felépült égési sérüléseiből beállt a helyi autószerelő mellé segédmunkásnak. Egyik alkalommal két autót vittek nekik javításra. Az egyik a TSZ elnök hivatali, a másik a privát kocsija volt. A hivatali kocsinak ki kellett takarítani a tankját, mert a jóképességű beosztottak lopták a benzint, a maradékot meg vízzel hígították és fáradt olajjal sűrítették. A szaki Menyusra bízta, hogy szerelje le és takarítsa ki a tankot. Ő kiszittyózta belőle az üzemanyagot egy vödörbe, leszerelte a tankot és rongyokkal kitörölgette. Aztán fogta a 300 fokos katonai stekklámpát és belenézett, hogy biztos szép tiszta-e belülről. A benzingőz belobbant, lángra kapott a benzines keze, aztán a rongyok, és ahogy ott ugrált olyat rúgott a 10 literes vedérbe, hogy percek alatt lángba borult az egész műhely. Bent égett mindkét autó és kishíján Menyus is. Szegény arc 30 éves korára több halál közeli élményen volt túl, mint a veresegyházi öregekotthona teljes közössége.

 

5 év kényszermunkával töltött rehabilitáció után újra előkerült és ugyanott folytatta karrierjét, ahol abbahagyta. A helyi építési vállalkozó, botos Sanyi mellé állt segédmunkásnak. Sanyi volt a helyi Ybl Miklós. Nem csak tervezője volt több, mára összedőlt háznak, de kivitelezője is. A kispórolt anyagok árát pedig együtt itták el. Mondjuk erre szükség is volt, mert Menyus úgy leszálkásodott a friss szibériai levegőtől, hogy hiába ugrált az ásón, az egy centit nem akart belemenni a földbe, pedig egyhúszra kellett volna leásni a kábeleket az egyik építkezésen. Kiegyensúlyozott párkapcsolatban éltek, mert mindketten ugyanazt a wellness életmódot folytatták, azzal a különbséggel, hogy míg Sanyibá egy félig elkészült házban lakott télen, addig Menyus a kecskével osztozott a tető nélküli disznóolon. Nyáron pedig egymás kebelére hajtották elfáradt, borpárás fejüket és úgy aludtak, ahol éppen az éjszaka érte őket. Pár évvel később Sanyibá átbicegett a túlvilágra, ezzel Menyus megint egyedül maradt.

Egyedül volt ugyan, de rengeteg dolgot tanult mesterétől. Egy ismerősünk 60 nm álmennyezetét úgy felcuppantotta például egy délelőtt alatt, hogy az csak másnap este szakadt rá a békésen vacsorázó család fejére. Egyszer ment valahova vizet szerelni. Le kellett menni az aknába beröffenteni a szivattyút, de olyan részeg volt, hogy az aknafedőbe kapaszkodva leesett a létrán, magára baszta a tetőt és csak másnap találtak rá, ahogy békésen szundikált egy másfél kilós varangy mellett a sötét aknában.

Mivel hatalmas élettapasztalatának köszönhetően mindenhez ért, ezért szokott gázt is szerelni. Vagy 20 éve szemtanúja voltam, ahogy bekötött egy gázsütőt, majd gyufával ellenőrizte, hogy nincs-e gázszivárgás a betoldásnál. Menyus szerencséjére mindig van a környéken néhány új lakó, akik még nem ismerik és alkalmazzák különböző feladatokra.

Szólj hozzá!

Címkék: gáz tűz volga víz menyus elnök ezermester fűtés tsz


süti beállítások módosítása