FASZKIVAN!

Életképek, fényképek, arcok, harcok. Minőségi szórakoztatás sűrűn frissülő tartalommal.

Okosságok

Magyar Blogok
Site Meter

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...


NAVIGÁCIÓ

2009.02.23. 21:56 P.

Az a kurva mókuskerék!

Pár hete egy "költségvetési szervnél" tevékenykedem. Reggel 6-kor kelek, 8ra megyek dolgozni. Napközben elrohanok suliba, majd vissza dolgozni. Legkorábban este 6-ra érek haza. Van amikor még később. Ilyen élet mellett természetesen másra nem jut ideje az embernek. és bár ott a hétvége, amikor még lehetne "rákkenrollkodni", de olyankor örül az ember, hogy lyuk van a seggén és végre kialudhatja magát.

Azt hiszem ez a hírhedt "mókuskerék" effektus. Ha ezt a pályát választanám (és ők is szeretnék, hogy ott dolgozzak később), akkor annyi előnyöm lenne a többi hasonló "8-tól 16-ig" munakhellyel szemben, hogy mehetnék külföldre dolgozni. Pár évente, pár évre. Ez persze pénzben is jó és ott a változatosság... közben pedig a dögunalom. Mellette az egyik szememmel előre tekintgetnék, a másikkal pedig azt figyelném ki szeretne az én hátamon feljebb kerülni a karrier létrán.

 Aztán eltelik pár év és azt veszem észre, hogy a 30 éves lakáshitelből már csak 10 van hátra... De újabbat kéne felvenni, hogy felújítsam a szaromat, amiben élek.

Ki lehet lépni, tovább lehet állni, lehet másik munkahelyet találni. De ha ott vannak a hitelek, neadjisten van egy család akit etetni kell, akkor nem ugrál olyan könnyen az ember.

 

Az élet nem egyszerű, senki sem mondta, hogy az lesz, mégis más, amikor az ember a saját bőrén tapasztalja meg mindezt. 13 évesen kezdtem el dolgozni. Akkor újságot hordtam ki. Ha nem akartam megcsinálni egy hétvégén, akkor a szüleim segítettek. Kihúztak a szarból. 16 évesen azt hittem karriert csinálok, abbahagytam az iskolát, mert fasza gyereknek éreztem magam. 18 évesen mégis vissza másztam az iskolapadba. A szüleim kihúztak a szarból. Azóta is dolgozom. Folyamatosan. Valamit mindig. Ha néha megbotlom, a szüleim elkapnak. Azt hittem tudom miről szól az élet. A kortársaimnál talán többet is tudok róla. Ebbe a részébe azonban még nem volt belelátásom. Most van. És nem tetszik amit látok.

Nem szeretnék 40 évesen a régi barátokkal a szokásos havi "kanbulin" arról beszélgetni, hogy milyen vicces volt 15-20 éve, mikor még azt hittük, hogy rokksztárok lehetünk, mikor megtehettük, hogy az esti borozás másnapján nem megyünk be az egyetemre...

 

Egy igen kedves barátommal beszélgettem ezekről ma este és ez vezetett oda, hogy megírjam a cikket, akkor is, ha reggel emiatt mosott szarként fogok ébredni.

Természetesen el lehet menni, ahogy azt miniszterelnökünk is mondta. Pár éve még gondolkodás nélkül mentem volna, ha a suli nem tartott volna itt. De mindig úgy érztem annyival tartozom a szüleimnek, főleg anyukámnak, aki sokszor még nálam is jobban szerette volna, hogy diplomát szerezzek, hogy elvégzem az egyetemeket, ha már eddig alámdobálták a védőhálót, mikor készültem pofára esni. (Nem tudok elégszer hálát adni a sorsnak, hogy ilyen anyát adott, akire mindig számíthattam, akármilyen baromságot is követtem el az életemben!)

Viszont ahogy telnek az évek, egyre több minden köt ide. Egyre nehezebben mondom ki azt, hogy el szeretnék menni, pedig lehet jobb lenne. Azért valljuk be, más reggel felkelni, kinézni a tengerre, elmenni dolgozni, délután munka után pedig kifeküdni a partra, mint felkelni a dzsuvás városban, elkombínózni a munkahelyig, este pedig hazaesni a mónikasó végére.

De nehéz. Itt van mindenki aki számít. Ezt itt már ismerem. És mi a garancia arra, hogy máshol még a mézeskalács is kolbászból van? Nehéz kérdés, nehéz döntés. De dönteni kell. Előbb, vagy utóbb, de biztosan.

 

Egy másik nagyon kedves barátom egy multinál dolgozik. A cég régen számítógépeket gyártott, majd egy-két elbaszott marketing és fejlesztési húzás után áttértek az üzleti tanácsadás és szolgáltatások szektorába. A srác már pályakezdőként jó fizetést kapott, (átlagbér felett több tízezerrel) de azóta sem sikerül tovább lépni. Még fiatal, megtehetné, hogy kiszáll a mókuskerékből. Eddig nem értettem, hogy miért nem próbál szerencsét külföldön. Perfekt németből, angolul is jól beszél, orosz iskolába járt... hát mi ez, ha nem lehetőség? De most azt hiszem kezdem felfogni. Kezdem felfogni, hogy az alacsonyabb, de biztos életszínvonal többet érhet, mint a magasabb, de bizonytalanabb. És ez az érzés a korral fokozatosan erősödik.

 

Mindezek tükrében valahol megértem apámat, aki 30 év után nem szeretné ezt folytatni. Belefáradt. Már számolja a napokat a nyugdíjig. Kívánom neki, hogy érje el, és még utána sokáig élvezhesse annak a gyümölcsét, amit egy egész életen keresztül épített fel!

Ez a cikk főleg azoknak szól, akik úgy, mint kiskegyem, eddig nem nagyon foglalkoztak a nagybetűs élet velejáróival. Gondolkozzatok el, mit vártok az élettől, és tegyetek érte, mert később nem lesz ott anya és apa aki segít és megadja az irányt!

13 komment

Címkék: mókuskerék ennyi az élet


süti beállítások módosítása