Már otthon éreztem, mikor megemeltem a bőröndömet, hogy baj lesz, mert nem vagyok egy gyenge gyerek, de a vesém majdnem leszakadt mikor megemeltem a bőröndöt.  Akkor még lehetett volna könnyíteni a csomagon, de csupán leszaromságból nem tettem meg. A repülőtéren aztán nagy nehezen felszenvedtem a hatalmas koffert a mérlegre. 25 kiló. Hinnye mondom ez nem vicces, mert Lufthansáéknál drágán mérik a plusz kilókat. Szerencsére azonban a kislány inkább azzal volt elfoglalva, hogy a szombat esti „bulikázás” alkoholmámorba veszett részleteit próbálja meg feleleveníteni kolléganőjével, így megúsztam a sarcot.

Akkor azt hittem milyen jól jártam. Arra azonban nem gondoltam, hogy visszafelé már nem magyar kollégák lesznek a csomagfeladásnál, akik lustaságból inkább nem szólnak, ha a szerencsétlen utas néhány alsógatyával többet csomagolt magának. A vissza úton már nem is izgultam különösebben a csomag miatt. Pedig lehet nem ártott volna. Felbasztam a csomagot a mérlegre, a kislány pedig nyomta is ki az 50 eurós csekket, hogy fáradjak át szembe és fizessem befele, ha haza akarok menni. Hát mondom suldigenzíbitte, de idefelé nem volt baj a csomaggal, azóta pedig nemigen lett több szaros gatyám. Édesen mosolygott és kérdezte, hogy akkor esetleg kiszámlázza-e azt az 50 eurót is, amit a slampos magyar kollégák nem tettek meg? Heves tiltakozásom eredményeként megengedte, hogy kivegyek néhány dolgot a bőröndből. Kicsit megbántam mondjuk mikor megalázottan pakolgattam ott a szarjaimat egyik csomagból a másikba, élő patikamérleget játszva. Logisztikai szakembereket megszégyenítő profizmussal sikerült azért 20 eurónyi ruhát kipakolni az 50-ből, így gyakorlatilag 8000 forintból megúsztam a történetet.

Azért ha bele gondolok, hogy ennyi pénzért a csomagomban lévő összes szaros alsónadrágot és büdös zoknit újra cserélhettem volna, akkor kicsit még elönt az agyfasz.

Mikor-e sorokat írom, akkor éppen a terminálban várok. A gép késik 1 órát, de már szinte célegyenesben vagyok.