A mai Google logót az 56-os lobogó díszíti:

Péntek. A hét utolsó napja. A weekend-feeling miatt nehezetekre esik a munka? Íme egy kis kikapcsolódás. Foglalkozzunk 10 percig a környezetünkkel.

Érdekes videósorozatot tett közzé honlapján a német N24. A sorozat címe 100 Places és olyan gyönyörű vidékeket hivatott bemutatni a világ minden pontjáról, mint a Kilimandzsáró vagy a Maldív-szigetek. A bemutatott területekben egy valami közös: a klímaváltozás miatt mindegyiket az eltűnés veszélye fenyegeti.

(A videók között található egy film a Magyar Tengerről is.)

Ezzel a témával foglalkozik a 100places.com weboldal is, ahol az oldalon fellelhető képeket akár könyv formátumban is meg lehet vásárolni. (Itt van magyarul is.) Sőt a témának már Facebook csoportja is van.

Jó böngészgetést ezen a szép, késő nyári pénteken!

Már otthon éreztem, mikor megemeltem a bőröndömet, hogy baj lesz, mert nem vagyok egy gyenge gyerek, de a vesém majdnem leszakadt mikor megemeltem a bőröndöt.  Akkor még lehetett volna könnyíteni a csomagon, de csupán leszaromságból nem tettem meg. A repülőtéren aztán nagy nehezen felszenvedtem a hatalmas koffert a mérlegre. 25 kiló. Hinnye mondom ez nem vicces, mert Lufthansáéknál drágán mérik a plusz kilókat. Szerencsére azonban a kislány inkább azzal volt elfoglalva, hogy a szombat esti „bulikázás” alkoholmámorba veszett részleteit próbálja meg feleleveníteni kolléganőjével, így megúsztam a sarcot.

Akkor azt hittem milyen jól jártam. Arra azonban nem gondoltam, hogy visszafelé már nem magyar kollégák lesznek a csomagfeladásnál, akik lustaságból inkább nem szólnak, ha a szerencsétlen utas néhány alsógatyával többet csomagolt magának. A vissza úton már nem is izgultam különösebben a csomag miatt. Pedig lehet nem ártott volna. Felbasztam a csomagot a mérlegre, a kislány pedig nyomta is ki az 50 eurós csekket, hogy fáradjak át szembe és fizessem befele, ha haza akarok menni. Hát mondom suldigenzíbitte, de idefelé nem volt baj a csomaggal, azóta pedig nemigen lett több szaros gatyám. Édesen mosolygott és kérdezte, hogy akkor esetleg kiszámlázza-e azt az 50 eurót is, amit a slampos magyar kollégák nem tettek meg? Heves tiltakozásom eredményeként megengedte, hogy kivegyek néhány dolgot a bőröndből. Kicsit megbántam mondjuk mikor megalázottan pakolgattam ott a szarjaimat egyik csomagból a másikba, élő patikamérleget játszva. Logisztikai szakembereket megszégyenítő profizmussal sikerült azért 20 eurónyi ruhát kipakolni az 50-ből, így gyakorlatilag 8000 forintból megúsztam a történetet.

Azért ha bele gondolok, hogy ennyi pénzért a csomagomban lévő összes szaros alsónadrágot és büdös zoknit újra cserélhettem volna, akkor kicsit még elönt az agyfasz.

Mikor-e sorokat írom, akkor éppen a terminálban várok. A gép késik 1 órát, de már szinte célegyenesben vagyok.

Mi jut eszetekbe, ha azt mondom Németország?

Ez?

Ez?

Vagy ez?

Engedjétek meg, hogy bemutassam én milyennek látom.

Egy nagy német multinál dolgozom és abban a hatalmas kintüntetésben részesültem, hogy ellátogathattam két hétre a németországi székházunkba. Hetekkel az indulás előtt már lefixáltuk a részleteket. Megmondták melyik szállodában fogok lakni és megkérdezték, hogy haza szeretnék-e repülni a hétvégére. Én erre nemet mondtam, abban hitben, hogy kicsit rugalmasabbak lesznek a hazautazásomnál, ugyanis most kezdődik Münchenben az Oktoberfest és a szüleim is pont ott lesznek, így szerettem volna a második hét végén úgy haza utazni, hogy 2 napra megállok Münchenben. Hiába voltam azonban jófej, és nem mentem haza a hétvégén, ezzel is megspórolva a cégnek egy csomó pénzt, a válasz egy kategórikus "nem lehet, mert a céges policy nem engedi" volt. Nemhiába, a német pedánsság, na. (Aztán idővel kiderült, hogy azáltal, hogy a hétvégén Németországban kvartélyoztam nemhogy spóroltam a cégnek, de jól kis is basztam velük, mert éppen valami vásár volt a városban és így a szobám dupla annyiba került a két napra, mintha haza utaztam volna.)

Vasárnap rendben meg is érkeztem a szállodába, ahol a recessziós kislány kedvesen közölte, hogy a früstükk az bizony 19 ojró lesz naponta. A honlapon hirdetett "free internet" pedig 10 cent pro minute. No nem baj, gondoltam, a reggelit fizeti a cég, internet meg lesz annyi a munkahelyen, hogy estére úgyis örülni fogok, ha nem kell gép előtt ülni. Ennek tudatában tértem nyugovóra.

Hétfő reggel 7 órakor felkeltem és leballagtam elfogyasztani a 19 eurós reggelimet. Kicsit mondjuk szarul éreztem magam, hogy csak egy zsömlét ettem ennyi pénzért, de legalább az az egy jól esett. 8 után pár perccel már az irodaház bejáratánál voltam, ahol a recepciós srác nagyon fura fejjel nézett rám mikor bekopogtam a fotocellás ajtón, hogy biza engedj már be Dzsoni, mert jöttem dolgozni. Bemondtam a kapcsolattartóm nevét, a srác pedig vadul tárcsázni kezdett. Aztán egy másik számot, meg egy harmadikat. Végül elért valami nagyon nagy főnököt a privát mobilján, aki azt mondta, hogy nem tud semmiről és amúgy is hitetlenkedve fogadta, hogy ott van egy németül beszélő valaki reggel 8-kor a recepción és nagyon dolgozni akar. Na mondom, akkor én itt most leülök, aztán derítsék ki, hogy kihez jöttem meg minek, mert nekem két hétig itt kell lennem azt mondták, úgyhogy én kurvára ráérek. 9-kor odatipegett hozzám a recepciós fiú, hogy sikerült elérni a kapcsolattartóm főnökét, aki kb 15 perc múlva érkezik majd az irodába. Háromnegyed 10-re sikerült bejutnom abba a szobába, ahol a leendő kollégáim is dolgoznak. Majd. Mert itt ilyen korán még senki sem dolgozik. De nemám! El is magyarázták, hogy ezek a szegény emberek a környező városokból járnak be ide. Autóval. Reggel pedig dugó van, így nem indulnak el csak 9 körül, amikor már nincs dugó. A munka megvár.

10 után megérkeztek a többiek és leültettek egy külön szobába, elém tették a munkát és azt mondták, hogy árbájten. Nem számítottam pezsgődurrogással aláfestett konfetti esőre, de azért legalább egy "milyen volt az út?" vagy valami jól esett volna. Szerencsére másfél perc alatt úgy letiltott a céges hálózat, hogy még véletlenül sem voltam képes tovább dolgozni. Amíg a probléma megoldásán dolgoztak (jelzem ez csak másnapra sikerült), addig az egyik sráccal elmentünk a konyhába kávézni. Kicsit megdöbbentő volt, hogy külön kávégép hotline van, de a következő eset mindent megmagyarázott. A gép nem világított, a srácnak fogalma nem volt, hogy mit kéne csinálni. Én nem vagyok egy műszaki zseni, de a kávégép tetejére tekert vezeték eléggé arról árulkodott, hogy a hétvégére kihúzták a masinát. Hiába jeleztem felé ezt az észrevételemet, ragaszkodott hozzá, hogy hívjuk fel a hotline-t, mert ez az ő dolguk. Én nem erőlködtem, a két hét hosszú idú, úgyhogy ráérek. 15 percet vártunk míg jött egy 50 körüli karbantartó és miközben magyarul szidta a kollégám kurva anyját, bedugta a gépet.

Kedden felkerestem a lányt, aki a kapcsolattartómnak volt megjelölve, hogy szóljak neki, hogy megérkeztem, ha már ő nem érdeklődik. Délután kettőkor jött be dolgozni. Mint utólag kiderült hétfőn is. Azt mondta ez most egy ilyen hét... Azt pedig elfelejtette, hogy jövök.

Folyt köv.