FASZKIVAN!

Életképek, fényképek, arcok, harcok. Minőségi szórakoztatás sűrűn frissülő tartalommal.

Okosságok

Magyar Blogok
Site Meter

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

NAVIGÁCIÓ

2009.10.03. 18:50 P.

Ismét zavargások Budapesten

Ölik egymást a fradisták és az újpestiek Budapesten. Többek között szétbarmoltak egy metrót is, amit majd a mi pénzünkön javíttat meg a BKV. Most hallottam, hogy a szurkolók már a stadiont bontják és azzal dobálják a rendőröket. Aztán majd, ha nem lesz hova kimenniük szurkolni, akkor sírnak, hogy az állam adjon pénzt új stadionra.

Nincs Gyurcsány, nincs kossuth téri Woodstock, mégis romokban a város. Igaz, ennek a huliganizmusnak most nincs is politikai indíttatása. Csak hát van pár száz debil, akinek heti rendszerességgel állatkodnia kell.

 

Mivel most nem tudják a kormányra fogni, hogy miért kell szétbaszniuk a fővárost, ezért a nyakukba akasztanak különböző színű sálakat és először egymásnak, aztán a rendőröknek esnek. Talán már annyira kibaszottul európaiak vagyunk, hogy nálunk is szerteszét kell baszni a várost egy meccs miatt? Nem valószínű. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy nem valószínű, hogy ettől leszünk európaiak. Sokkal inkább az a helyzet, hogy a jóléti államok létrejöttével megjelenő kurva nagy szabadsággal és szabadidővel nem tudunk mit kezdeni, hiszen évszázadokon keresztül az átlagember mindennapjait az életért és élelemért való küzdelem töltötte ki.

Aztán most ugye van már olyanunk is, hogy hétvége, ahol két napon keresztül lehet verni a faszt. Persze szombat este már sok a semmittevés, ezért a primitívebbje kibaszakodja magát az utcán... hogy rohadnátok meg.

A vicces az, hogy Kállai László roma jogvédő

4 komment · 2 trackback

Címkék: zavargások verekedés ftc ute fradi huligánok ujpest


A bejegyzés trackback címe:

https://faszkivan.blog.hu/api/trackback/id/tr461425420

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: jo.Hnsdfsdff.dsgdsgdshdghsdhdhfd@www.seattlebeerco.com 2017.12.04. 21:09:41

Carly Rae Jepsen - Call Me Maybe - Dalszövegek magyarul - angolul

Trackback: frases de amor cortas en ingles 2017.12.03. 04:17:37

Van Basten bejelentkezett a Chelsea-kispadra - softrapidsharecom

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Crom77 2009.10.03. 22:03:54

Egyetértek. Most erre csak annyit mondanék, hogy az ilyen meccsekre ha rendőri biztosítást kérnek, éles lőszerrel vonultatnám ki a rendőröket, és tűzparanccsal ha bármiféle atrocitás történik, vagy őket támadják meg. Pár ilyen kretén barmot lelőnének és példát statuálnának, a többi meccseken olyan kulturált szurkolás lenne hogy öröm lenne nézni. Aki meg továbbra is balhézni akar, begyűjteni őket, és a 10 éves fegyházbüntetésük ideje alatt bőven volna idejük hogy rendbehozzák azokat a metrókocsikat amiket tönkretettek. De persze kormányunk és rendőrségünk túlságosan puhapöcs hogy ezt egyáltalán meg merje lépni....és vissza akarják hozni a csendőrséget a gyéren lakott vagy távol levő és kieső helyekre...EZEK??? Ha tudnák milyen volt a csendőrség a világháború alatt, után, akkor jobban tennék ha ezt elfelejtenék...apám és ismerőseim, rokonaim révén van pár sztorim az akkori időkből, hogy milyen is volt a csendőrség...na, akkor rend volt!

papu 2009.10.04. 22:55:18

A lófaszt! Nem kell ezt bonyolítani! Minden ilyen balhé után az okozott kár dupláját ráverni mindkét csapatra. Egyszer elfogy a zsé, eltűnik csapat, eltűnik a sok faszkalap. Másik verzió: minden balhé után 10 meccset zártá tenni. 3: garázdaságot letöltendő szabadságvesztéssel büntetni. Alap: 1 év. És ezeket lehet variálni! Ja, és még egy : jegyvételkor minden parasztról videófelvétel. Belépéskor minden parasztról videófelvétel. És SZABADKEZET a rendőrőknek ilyenkor!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

P. · http://faszkivan.blog.hu/ 2009.10.04. 23:00:57

@papu: a börtönben is a mi pénzünkön ülne a fasszopója

Johnny T-Bone 2009.10.05. 08:31:34

Azé' ez nem ilyen egyszerű....Akik így rongálnak komoly pénzzel járulnak kedvenc klubjukhoz, s ezek a paraszt játékosok nem dolgoznak meg azért - ha vki szereti a sportot az eredményeket vár el kedvenc csapatától....Én Man.Utd. és fradi szurkoló vagyok és amikor látom, hogy hetente több tíz millió forintot keresnek és basznak játszani a játékosok, mondván, hogy fáradtak, nem jött ki a lépés,stb...kamuk akkor én is bepipulok :-)... nem is beszéltem még az eladott meccsekről...A klubok nagy ívben szarnak az őket támogató szurkolókra, s csak a nagy pénzeket akasztják le maguknak - kíváncsi lennék mi lenne ha egy nap az összes szurkoló megvonná tőlük a támogatást (jegyeket, mezeket, különböző relikviákat,stb...nem vásárolnának) mihez kezdenének ??
A kitört székek árát meg már százszor kifizeték a szurkolók a csapataiknak...

URAIM - kommentelők - ne legyetek barmok, lássatok...
süti beállítások módosítása