A következő levelet egy magyar tévénéző írta a BBC-nek nehezményezve az Eurovíziós Dalfesztivál kommentátorának ténykedését. Nem is ez az érdekes, hanem, hogy milyen szórakoztató módon foglalja össze a magyarok történelmét:

"Kedves Uram!

Ön május 21-én, szombaton este, a BBC televízió közvetítése alatt, az Eurovíziós Dalfesztivál pontozásakor ekként kommentálta a versenyben résztvevő NOX nevezetű magyar együttest: "8 pont a cigányoknak, vagy 5 pont a cigányoknak"./

Ezúton szeretném felhívni szíves figyelmét, hogy mi, magyarok, nem vagyunk cigányok, és ezt most azonnal ki is kérem magamnak, tizenöt millió nemzettársam nevében is. Úgy gondolom, egy újságíró legnagyobb hibái közé a tájékozatlanság, vagy a rosszindulat tartozik, és mivel nem tudom, Ön melyiket gyakorolta az említett szituációban, ezért néhány gondolatot megosztanék Önnel.

A magyarok valóban, a cigányokhoz és még a jelenleg Európában élő nemzetek 90%-ához hasonlóan Ázsiából származnak, ám ez nem jogosítja fel Önt, hogy ilyen vérlázító szemétségeket mondjon. Nagy-Britanniában is élnek, a magyarországi cigányok számarányánál jóval magasabb százalékban afrikaiak, ázsiaiak (köztük cigányok!), még sem fogja nálunk senki se az angolokat például leniggerezni.

Legelőször is, jobb, ha tőlem tudja, hogy a gatyáját, a nadrágját is nekünk, magyaroknak köszönheti, amelyeket nap mint nap felvesz. Ugyanis, ha a nadrágot és a fehérneműt (sok minden más rendkívül praktikus, mai használati tárgyunkkal egyetemben, amely származását már nem tartjuk számon), előbb átmenetileg a magyarok ősei, a hunok, majd pedig véglegesen a magyarok nem hozzák be kontinensünkre, Ön valószínűleg skót szoknyában járna be a stúdióba szerkeszteni. Ami végül is nem lenne különösebben baj (én is akarok már évek óta szerezni egyet), de jó tudomásul venni.

Kecskedudán játszani mi is tudunk, legalább olyan régen és legalább olyan ügyesen és szépen, mint Önök, akár hiszi, akár nem. Annak is utána nézhet nyugodtan, milyen volt a kézműves kultúránk olyan ezeregyszáz éve, mikor megjelentünk Európában, és össze is hasonlíthatja az ugyanilyen korú, Brit-szigeteki leletekkel: nagyot fog csodálkozni az "ázsiai" szépérzék és a három éves kisgyerekek primitív ábrázolásmódját tükröző nyugat-európai "kultúra" közti különbségen.

Tudósokban, feltalálókban, zeneszerzőkben, művészekben mi is eléggé jól el voltunk, vagyunk eresztve: személy szerint én talán csak a jó öreg Will Shaxie-t irigylem egy kicsit Önöktől, de ezzel sokan mások is vannak így.

Katonának mindig is kiválóak voltunk, és tengerésznek is simán megfelelnénk: tessen szíves lenni beütni a netes keresőjébe ezt a két szót: Miklós Horthy. Melózni is szerettünk és tudtunk mindig is. Úgyhogy csak ennyit egyelőre a civilizációs párhuzamokról.

Nemzetünk őstörténetéből nekünk is vannak az Önökétől talán jóval régebbi, és legalább annyi valóságtartalommal bíró, de ugyanolyan szép és misztikus legendáink, mondáink, regéink, legalább akkora mennyiségben, csak talán mi nem harsogjuk úgy tele vele a világot, de ugyanúgy szeretjük őket. (Példának okáért van egy mondánk, egy László nevezetű királyunkról, akit a Római Katolikus Egyház (jaj, tudom: az Önök államvallása, az anglikán, szívből nem kedveli őket!) a szentjei közt tart számon, aki egyszer fogta magát, és a csatabárdjával széthasított egy hatalmas sziklát, amiből víz fakadt, és a katonái nem haltak szomjan. Egyszerű mezei csatabárd volt, nem egy Excalibur-varázskard, de szíve mélyen Ön is beláthatja, hogy ettől bűvészmutatványtól nemhogy Arthur királynak, de még a jó öreg Merlin Mesternek is leesett volna az álla.)

Ha már királyoknál tartunk, szeretném Önnel tudatni, hogy nem a Habsburgok voltak a magyarok egyedüli, első és utolsó királyai. Ezzel a megnevezéssel, hogy király (king) pontosan 1000-ben került a magyar trónra az első. (Szent) Istvánnak hívták, és annak a dinasztiának a tagja volt, amelyet Árpád háznak hívnak, és amely (pfúj, már megint a piszkos pápisták!) hét (7!) szentet adott eddig az Anyaszentegyháznak. 550 esztendeig uralkodtak a magyarok felett, ha a női ágat is beszámoljuk (Anjouk, Luxemburgiak, Jagellók, plusz Hunyadiak). Mindazonáltal, fejedelmeink már 1000-nél előbb is voltak, akik tulajdonképpen királyok voltak, viszont most Atillára, a világtörténelem talán legnagyobb uralkodójára nem térnék ki, de nekem elhiheti, van közünk hozzá. (Talán, az Ő iránt érzett ősi gyökerű, genetikai kódolású nyugati irigység és gyűlölet csapódik le akként még a 21. században is, ahogy lecigányozza a magyarokat.) Mellékesen, ennek az Árpád háznak (és a többi magyar dinasztiának is) volt egy csomó kitűnő uralkodója, talán jóval nagyobb arányban, mint Anglia, vagy bármelyik európai nagyhatalom uralkodóházaiban. Ők is jártak például a Szentföldre kereszteskedni, és nekik is általában rendcsinálással kellett kezdeni, amikor hazatértek. Aztán.

Volt egy gyönyörű és gazdag országunk, kb. akkora, mint Nagy-Britannia, ahol még a 15. században is kb. annyian éltek, mint akkor az Ön hazájában. Pedig már ekkor túl voltunk az első magyar holokauszton, amelyet a mongol horda követett el ellenünk, kiirtva minden második akkor élt magyar embert. (Hogy most miért nincs nagy és gazdag országunk, annak kérem, nézzen saját maga utána: az I. világháború végénél kutakodjon, majd menjen a tükörhöz, és mint brit, köpje szembe magát!) Bizonyára, szerencsésebbek lettünk volna a történelmünkkel is, ha szigetország vagyunk, de sajnos nem vagyunk azok, és itt Európa keleti határán ez soha nem volt túlzottan kifizetődő. Így ahelyett, hogy idióta trónviszálykodással, vagy a harmadik világ kirablásával töltögettük volna el az évszázadainkat, ezer évig szinte egyfolytában honvédő háborúkat vívtunk. Az említett mongol iszonyat után nem sokkal már az akkori világ következő szuperhatalmával viaskodtunk 300 esztendeig.

Tudom, nem szerencsés, a "mi lett volna, ha Önök vannak a mi helyünkben" kérdés feltevése, de tudja, van egy olyan érzésem, hogy olyan ország, hogy Anglia, már vagy ötszáz éve nem létezne, és lelki szemeimmel látom az Önök számtalan, gyönyörű, ódon várait, ahogy a török tüzérség mindössze félórás pergőtűzzel füstölgő kőhalommá változtatja át őket. Ilyen előzmények után kerültünk a már említett Habsburgok "védőszárnyai" alá, akik hasonlóan gondolkodhattak rólunk, mint Ön, mert csak ártottak nekünk. De pár száz év után ők se bírtak velünk, és névleg elismertek egyenrangúnak magukkal, és visszább is vettek a szemétkedésből, úgyhogy egy kicsit már kezdtünk is testesedni, mint a fejlődésben visszamaradt, éhező kisgyerek, akinek végre jó sora lett. Ekkor jött az I. világháború, amelyet egy sor, ugyanolyan mértékben szarházi nagyhatalom (köztük Anglia) robbantott ki, és amelyet a Monarchián belül a magyar kormány a legvégsőkig ellenzett. (Kérem, menjen újra a tükörhöz...) A II. világháborúban, mivel a megmaradt Kis-Magyarország nem Anglia és Franciaország között, hanem a III. Birodalom és a Vörös Birodalom között feküdt (ráadásul ezek még puszipajtások is voltak '39 és '41 között), ezért nem az Önök szövetségesei lettünk, és a bolsevistákból se kértünk (már ismertük őket 1919-ből!), viszont kis és meggyalázott országként rettenetesen ijedőssé váltunk, így a nagy és erős Németország mellé álltunk. Németország ellenségeit (köztük Önöket) azonban nem gyűlöltük, nem akartunk ártani nekik, sőt még több tízezer lengyelt is megmentettünk a náciktól (szeretnek is a lengyelek bennünket). Mellesleg, az 1944-es németek általi megszállásunkig az Önök országa és Svédország mellett a miénk volt az európai zsidóság egyetlen mentsvára Európában. Közben, noha egyetlen puskalövést sem adtunk le brit állampolgárokra, Önök gátlástalanul idejöttek a rohadt bombázóikkal, több tízezer magyar ártatlan civil életét kioltani. (Mellesleg nem adtuk a bőrünket olcsón: a Magyar Királyi Légierő és a légvédelmünk 1944-45-ben több mint 400 angol és amerikai bombázót amortizált le jóval jótállása lejárta előtt, gondolom, többek között ezért is vagyunk cigányok.) Ez azonban még nem volt semmi ahhoz képest, ahogy a mindig is nyugati értékrenddel bíró Magyarországot, az Önök Churchillje, néhány üveg orosz vodkáért és kaviárért cserébe, eladott bennünket Sztálinnak és a bolsevizmusnak Jaltában. (Embert barátjáról ismerni meg, ez Önökre is vonatkozik.) Talán ennyi történelem egyszerre elég lesz Önnek, a kommunizmus és korszakának bemutatása nagyon hosszadalmas lenne, ráadásul azt érezni kell a saját bőrön, hogy milyen kellemes. (Ön soha nem élt diktatúrában, igaz?)

Így csak annyit még, hogy a legutóbbi hatvan évben még ráadásul szinte állandóan gazemberek, kóklerek és idióták vezetnek bennünket, de ezért mondjuk mi is felelősek vagyunk. Nos, kedves Mr. Wogan! Látja, ezért vagyunk mi ilyen szegények, szerencsétlenek és lealázottak. Ezért lehet belénk rúgni még egyet, azzal hogy cigányoknak neveznek bennünket. De visszatérve az Eurovízióhoz. Azért a NOX-os "cigánylány" helyes csajszi volt, nem igaz? Kicsit verte a díszes mezőnyt! Még az izraeli "bombázót" is. (Jujj, mit nem mondok!) Simán befért volna – anno – még a Spice Girlsbe is, és még egy kicsit dobott is volna rajtuk, igaz?

Ha nem hallott volna még róla, itt Magyarországon van ám szép lány bőven, az emberek pedig végtelen jámborak és barátságosak. Jöjjön el egyszer! Majd megtapasztalja a közmondásos magyar vendégszeretetet, és jókat ehet-ihat is majd nálunk (nekünk ugyanis van konyhai kultúránk: az ételeink ehetőek és határozottan finomak, az italainkat pedig nem rozsból, krumpliból, cukornádból és egyéb szarságokból főzzük, hanem édes gyümölcsökből. Sőt, sört is megtanultunk főzni, ha pedig a bort kedveli, hát abból eleve magasan jobbak vagyunk.) Itt, Magyarországon pedig az amerikai hülye "kaukázusi típusú" embereket fog látni: nem tehetünk róla, arról a környékről származunk.

Nem lehet mindenki hórihorgas, csámpás, vörös hajú, lófejű, szeplős és csúnya, és hál' Istennek, mi fél óra napozástól nem kapunk bőrrákot. Kérem, gondolkodjon el ezeken a dolgokon, mielőtt még egyszer ilyen ostobaságokat mond, főleg, ha azt egyenes adásban teszi. Ha pedig gyűlöl bennünket, hát az legyen élete legnagyobb orgazmusa."