FASZKIVAN!

Életképek, fényképek, arcok, harcok. Minőségi szórakoztatás sűrűn frissülő tartalommal.

Okosságok

Magyar Blogok
Site Meter

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

NAVIGÁCIÓ

2009.02.03. 18:59 P.

Szerveződnek a cigányok

Távol álljon tőlem mindenféle rasszizmus, de azért ez már több, mint kurvaanyád!

Cigány gárda felállítását hirdette meg a Győr-Moson-Sopron Megyei Cigányok Érdekvédelmi Szövetség vezetője. - írta az index.hu

Pádár szerint nem lesz egyenruha, csak vonulni fognak meg tüntetni. A Gárda ellen, mert a szemét szélsőjobbosok megfélemlítik őket.

Mondjuk a Gárdát nem tartom rossz ötletnek. Maga az elv, hogy a társadalom önszerveződik és egy ilyen hagyományőrző, szociális feladatokat magukra vállaló mozgalom keretein belül segíti az államapparátus munkáját nem rossz ötlet. Csak ugye megint a megvalósítással van a baj, mert amíg a vezetőik között börtöntöltelékek és radikális-nacionalisták vannak, addig valóban elítélendő dolog és pont nem azt a szerepet tölti be a társadalomban, amire szükség lenne.

Viszont az se megoldás, hogy a cigány kisebbségnek Magyarországon több joga van, mint egy nem romának. Ez már pozitív diszkrimináció, ami legalább olyan hányingert gerjesztő, mint az ellentétje.

Ha cigányokat vernek, akkor a szemét rasszistákról van szó, ha cigányok vernek, akkor pedig biztos provokálták őket. Na be lehet kapni a faszt mostmár, de tényleg.

 

És amíg az embernek félnie kell tőlük az utcán, addig ne csodálkozzon senki, hogy -főleg a képzett fiatalok körében- egyre inkább felerősödik a cigányellenesség. Azt hiszem mindent megtesznek annak érdekében, hogy ez történjen.

Kivétel pedig ne háborogjon a cikkem kapcsán, mert nem róluk van szó, hanem azokról a semmirekellő faszjankókról akiket az én és a te pénzeden tartanak el.

 

http://index.hu/politika/bulvar/kriszt1214/

 

Évente nagyjából 40 ezerrel kevesebb magyar születik, a romák viszont ugyanennyivel szülnek több purgyét. Tehát a különbség minden évben 80 ezerrel nő... A 2001-es népszámláláson 314 060-an vallották magukat valamely kisebbséghez tartozónak. Ha a 80 ezres adat stimmel, akkor már csak idő kérdése, hogy mikor leszünk mi kisebbségben... főleg, hogy ugye el lehet menni ebből a kurva országból olyan helyre ahol mindig süt a nap, a csapből ingyen sör folyik és a mézeskalács is kolbászból van.

Szerintünk: (1/5)
Szerinted: (4,3/5)

5 komment

Címkék: cigány gárda


A bejegyzés trackback címe:

https://faszkivan.blog.hu/api/trackback/id/tr24920809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ferikruger (törölt) · http://webkukkolo.blog.hu 2009.02.03. 22:19:53

Megdöbbenéssel értesült Sárközi Antal, a Dunántúli Vajdaszövetség elnöke a cigány gárda felállításának híréről. A Győr-Moson-Sopron megyei cigányság vajdája egyeztetett a dunántúli vajdákkal, majd közleményben határolódtak el Pádár László, a Cigányok Érdekvédelmi Szervezetének megyei elnökének elképzeléseitől.

ebből se lesz semmi... de legaláb a vajdák okosak...:)
index.hu/politika/belfold/roma7273/

P. · http://faszkivan.blog.hu/ 2009.02.03. 22:59:53

@ferikruger: Dehogynem, legfeljebb a vajdákat nem érdekli Pádár szenvedése. Attől függetlenül biztos lesz sok cigány akik kapva kapnak az alkalmon, hogy megint mutogathasság magukat és lázadhassanak az őket elnyomó, szemétláda magyar nép ellen.


Pedig rájuk is vonatkozik, hogy el lehet menni...

Adni nekik egy egyszeri, egy irányba szóló repülőjegyet oda ahova menni akarnak, aláiratni egy papírt, hogy 10 évig nem jön vissza, akár még adni is neki 2-3 havi segélyt 8még mindig jobban megéri, mint éveken át eltartani őket) és menjenek.

Szórakozzon velük más.

ÁRON 2009.02.06. 13:41:35

Rasszisták vagytok :(

rainbow2009 2009.02.06. 22:57:58

@ÁRON: Szerintem ez nem rasszizmus csupán a jelen valóság.
Abba lehetne már hagyni ezt a cigánydédelgetést!
Félelmetes még elképzelni is mi lesz itt pár év mulva, ha nem történik valami hatásos intézkedés!

különös 2011.08.25. 01:33:42

rasszista az, aki rózsadombon ülve utálja őket. a többi csak tapasztalt, és nem elő hanem utóitéletes....
süti beállítások módosítása