FASZKIVAN!

Életképek, fényképek, arcok, harcok. Minőségi szórakoztatás sűrűn frissülő tartalommal.

Okosságok

Magyar Blogok
Site Meter

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

NAVIGÁCIÓ

2008.12.27. 21:45 P.

Külföldi rendszámmal bármit megtehetsz

Ma hazafelé tartottam az M3-ason. Utolértem egy kamiont, belenéztem a tükörbe, nem jött senki, elkezdtem indexelni, előzöm, gyorsítok, már 140 körül mentem, mikor valami elkezd villogni mögöttem. Nézem a tükörben, semmit nem látok, csak fehér lézersugarat. Hallom, hogy dudál a sugár gazdája, bár először azt hittem, hogy atomvillanás ért utól. Megelőzöm a teherautót, már 160-al megyek, lehúzódom. Eltép mellettem egy genfi rendszámú Porsche Cayenne. Az előttem előzőnek majdnem nekimegy hátulról, az szabályosan haladó kocsi sofőrje valószínüleg megijedt, mert majdnem nekirántotta a szalagkorlátnak a kormányt. Szerencséjére sikerült megelőzni a mellette lévő kocsit. Közben porschés köcsögfaszú barátunk megint dudál, indexel, villog rajta minden, mint egy betlehemes kocsin, majd ezerrel elhúz. Ameddig láttam, még háromszor csinálta meg ugyanezt.

Haladunk, éppen kurvaanyázok, amikor meglátok egy ilyen információs lófaszt, az autópálya felügyelet számával. Gondoltam megérdeklődöm, hogy van-e értelme bejelentést tenni ilyen ügyben, vagy tök fölösleges. Hát mint kiderült teljesen fölösleges, ugyanis a külföldi rendszám miatt tehetetlenek. Az autópálya rendőrség úgysem éri utól, ha meg lefotózzák gyorshajtásért úgysem lehet behajtani. Egészen addig amíg nem okoz balesetet, nem lehet mit tenni. Viszont, ha ilyen sebesség mellett, balesetet okoz, akkor valószínűleg halottak is lesznek. És nem hiszem, hogy ő fog meghalni a 18 légzsákjával.

Érdekes még amúgy, hogy útközben akik levillogtak (pedig én is 135-140-el jöttem végig), azok mind vagy csehszlovákok, vagy románok voltak. Legalábbis a kocsi rendszáma alapján. De hát ugye ők bármit megtehetnek. Akár embereket is megölhetnek. Biztosan sokan emlékeznek még arra az ír faszkalapra, aki gyorsan hajtott Leányfalu belterületén és elütött egy, a buszmegállóban álló nagyit a két unokájával együtt. A gyerkőcök meghaltak, a nagyi pedig évekig minden tavasztól őszig ott ült egy táblával a kezében a megállóban. A gyilkost ugyanis nem tartóztatták le, simán hazautazhatott. Utána hiába probálták visszakönyörögni az idióta rendőrök. Azóta is vígan éli az életét. Íme két cikk:

Véletlenül kerülhet csak börtönbe az ír gázoló

Írország nem adja ki a leányfalui gázolót

Bezzeg mikor Ficó meg Slota beszólnak a magyaroknak, akkor egyből felsorakozik az egész "politikai elit" és egyhangúan kurvaanyáznak vissza. Oké, ne hagyjuk szó nélkül azt sem, de az ír pasis dologról valahogy nem lehet annyit hallani. Szomorú.

Ezek mellett az a tény, hogy az ilyen autósok ingyen parkolhatnak és autópálya matricát sem kell venniük teljesen eltörpül- De ha te elfelejted a matricát, akkor a fél havi fizetésed ugrik. Gecc...

Szerintünk: (1/5)
Szerinted: (4,4/5)

68 komment

Címkék: külföldi m3 mindent leányfalu rendszámmal megtehetsz gázoló


A bejegyzés trackback címe:

https://faszkivan.blog.hu/api/trackback/id/tr37844372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

titkom 2008.12.28. 12:13:19

...no azért nem csak külföldiek viselkednek így...

Higany 2008.12.28. 12:18:23

Gyanítom, ha magyar rendszámú autóval művelnéd ugyanezt a svájci autópályán és netán lefotóznának, akkor már a postaládádban várna a bírság meg egy udvarias német nyelvű levél a 'kantonspolizei'-tól, mire hazaérnél... Ugyanis nem mindenütt ilyen balfaszok a hatóságok, mint nálunk.

andrewt 2008.12.28. 12:27:04

nekem ugyanez jutott eszembe Higany: vajon én is azt csinálok külföldön a magyar rendszámú autómmal amit akarok??? őrület

., (törölt) 2008.12.28. 12:27:51

Azért a Csehszlovák, az durva volt:D
De jó ötlet. Na az alapján nyomozzanak ki!

bervas · http://mt10.blog.hu 2008.12.28. 12:28:23

Álmodozzunk.
Ilyenkor az autópálya rendőr bepattan a reszelt Octavia RS-be, levillogja a csúnya porschést, megállítja, kiszállítja. Angolul/németül/franciául/olaszul elkéri a svájci jogsit, forgalmit. Ha nincs, lopott az autó, lábakat szét, kezeket a motorháztetőre...
Ha vannak papírok, alkoholszonda, semleges eredmény esetén vérvétel. Addig persze kocsi ott marad valahol messzi a parkolóban...
Ha semmi befolyásoltság, udvarias elnézéskérés, és megfelelő bírság kiszabása gyorshajtásért, közlekedés veszélyeztetéséért.

Ideje felébrednem? :-)

lamed 2008.12.28. 12:31:39

Szerintem a szlovák rendszámmal autózó honfitársaink túlnyomó többsége éppen az ilyen "kis"kapuk miatt vesz szlovák rendszámot, a regadó csak egy kamu duma. Ez egy ilyen nép: a kiskapukeresés, sunnyogás, szabályok felrúgása a magyar folklór része.

nol · http://www.blog.hu 2008.12.28. 12:32:26

A parkolási bírságot pedig behajtják a külföldieken is. Egy Németországban élő magyar ismerősömet is megbüntették így. Mondjuk hiába lett itthon forintban befizetve, mire kiért a számla, 2x annyiba került euroba. De ez már egy másik story.

jozicsenko 2008.12.28. 12:35:41

hi!

ausztriában járt ismerős, azt mondta, hogy nem engedik ki a határon, aki a rendszerben "gyorsan hajtott, nem fizette ki" cimkével van ellátva

nem tudom, igaz-e, de nagyon megértem:

a határőröknek a rendszámot ellenőrizni nem nagy dolog (ma már főleg, mert ugye vannak rendszámleolvasó szoftverek, fel lehet rakni az őrbódé elött pár méterrel, mire odaér a poszthoz, már az is látszik: mehet, vagy meg kell fogni)

más: volt pár éve, hogy valami magyar motorost fogtak Ausztriában, itt a határon még száguldott, nem mentek utána, csak az interneten át mentek az adatai, kb kétszáz km-re nyugatra viszont megfogták

a picsogó liberálisok és a magukat az unióval takargató impotensek meg mondják az érveiket annak a nagymamának, akiről feljebb irtak...

lamed 2008.12.28. 12:43:07

Közös EU adatbázis kellene, on-line hozzáféréssel. A rendszámokat ellenőriznék a schengeni határon és a közúti ellenőrzésekkor is. Ha lejárt büntetése van, addig nem mehet tovább (akár az autó lefoglalásával), amíg a pótdíjakkal együtt be nem fizeti.

Nowar · http://kurkuma.blog.hu/ 2008.12.28. 12:43:37

a hülyéket az útról nem tudod leradírozni... Mindig lesznek. Kiabálni, anyázni nem érdemes. Agresszió az adrenalinjuk... Nem tehetsz mást (hogy Az Utolsó cserkész C. filmből idézzek): "Mosolyogj Te Barom" :-)

Prosecco 2008.12.28. 12:45:39

Ha rendőreink nem kizárólag álcázott autóból (bokorból/kerítés mögül stb.) mérnének, hogy hónapok múlva küldjék a csekket (vö. PÉNZBEHAJTÁS), akkor ez a kérdés nem merülne fel.

Ne mondja senki, hogy a rendőrmotorosok az FJR-el nem érnének BÁRKIT, BÁRMIKOR utol (nem a mínusz 10 fokban gondoltam), ha akarnának.

Erről a pénzbehajtó hozzáállásról csak a rendőrség és az ő politikai elöljárói tehetnek; én retteghetek a 30-as táblák miatt saját rendőrségünktől, míg a közlekedés biztonsága le van szarva, néhány hazug propagandalózungra futja, hogy igazolják a hitvány hozzáállásukat.

Ha jól tudom, kb. egész Európában csak a németek és az osztrákok cserélik egymás között a büntetéseket, mindenki más bárhol máshol nyugodtan száguldozhat - amíg ki nem szedik. Érdekes, hogy a franciáknál az autópályás mérés nem a pénzbehajtásra megy, hanem ott a mérőkocsi egy biztonságos szigeten, mellette meg a két motoros, nyilván nem véletlenül.

Nekem ég a pofám rendőrségünk helyett is (és igen, én is külföldi rendszámra gyúrok, hogy megvédjen a saját korrupt rendőrségemtől.)

Makkmiki 2008.12.28. 12:56:34

Érdekes, amikor az útonállásos módszerrel operáló, sztálini ávó cseszteti az autósokat 1 pohár sör, vagy némi sebeségtúllépés miatt, akkor nem mondják: "Egészen addig amíg nem okoz balesetet, nem lehet mit tenni."
Amikor tegnap kábé ötször esett meg velem is az M1-en a leírt esethez hasonló, és háromszor majdnem meghaltunk, akkor sehol nem volt egy rendőr se. Persze, mert az valódi munka lenne! Bezzeg, amint lejöttünk a pályáról, a harmadik faluban már ott lapozgatták bőszen a "rend őrei" a békésen autózók papírjait, állítgattak meg boldog-boldogtalant. Komolyan azt hiszi bárki értelmes Magyarországon, hogy ez az ávós gyakorlatú "rendőrség" valaha is képes lesz egy demokrácia igazi rendőrségének a munkáját végezni?!

Dzsok 2008.12.28. 13:07:32

A külföldieknek (nemcsak a közlekedés területén) mindent lehet magyarországon.

Az ír biztosítási ügynök aki halálra gázolt 2-3 gyermeket egy buszmegállóban, röhögve távozott az országból.

A magyar jogrendszer és jogalkotók, illetve a magyar bírók hülyék. Nem képesek semmilyen felmerülő probléma kezelésére, szükség lenne esküdtszékre normális, értelmes emberek bevonására az igazságszolgáltatási folyamatba.

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2008.12.28. 13:07:47

Az ilyenre én is rávillognék egy kamu féklámpávan!

Kopasz Mercis 2008.12.28. 13:08:28

@Makkmiki: "Amikor tegnap kábé ötször esett meg velem is az M1-en a leírt esethez hasonló, és háromszor majdnem meghaltunk"

Ha ilyen gyakran fordul veled hasonló eset, érdemes lenne elgondolkodni, nem hibázol-e te is.

Lolypop 2008.12.28. 13:08:56

Kb. másfél évvel ezelött Lipcsében(Németország), belvárosban figyelmetlen voltam és kicsit jobban kigyorsítottam egy egyenesben (kb.63-65-el mehettem) amikor valami a szemembe villant. Egyből sejtettem, hogy le vagyok fényképezve, de legközelebb amikor arra jártam azért jobban megfigyeltem a terepet és felfedeztem egy fix trafi-t (úgy néz ki a város ezen pontja több embert sarkall a sebesség túllépésre). Miután hazajöttem, gondoltam kicsit utána járok, mire számítsak, mekkora összeggel kell készülnöm, mik a német tarifák. Nagy meglepetésemre minden forrás azt igazolta, hogy nincs kapcsolat a rendőrségek között, így a külföldi rendszámmal, igazolvánnyal megbüntetett személyek lényegében lenyomozhatatlanok, és MEG SEM PRÓBÁLJÁK megkeresni őket. Ezen akkor nagyon meglepődtem, de egyben meg is nyugodtam.

Pár hónappal később olvastam egy cikket (talán az Indexen, nem emlékszem hol), hogy 2008-tól au EU-n belül a rendőrségi adatbázisok valamilyen szinten össze lesznek kapcsolva, és ennek a "külföldi vagy, azt teszel amit akarsz dolognak vége". Ezt akkor meg is jegyeztem, mert mert gyakran járok külföldre autóval.

Ezt követően, 2008 tavaszán a feleségem autóját egy szabálytalanul (jobbról) előző külföldi rendszámú autó (fekete BMW) meghúzta a jobb első részén, valószínüleg elszámította magát a távolsággal, mert helye az volt még bőven, nem volt leszorítva. Az ürge megállt, de nem szállt ki, a feleségem leállt mögé és odament a BMW-hez, az ürge a lehúzott ablakon keresztül megkérdezte, hogy megsérült-e valaki. Miután személyi sérülés nem történt a pasi fogta magát és elhajtott. A feleségem megjegyezte a rendszámát (egyből elküldte SMS-ben nekem, hogy meglegyen). Mivel a feleségem, nem beszél tökéletesen magyarul én hívtam a rendőrséget az ügy folyamán végig én tartottam velük a kapcsolatot. A rendőrök kimentek a helyszínre, de sokat nem tehettek, az illető lelépett....ment a feljelentés...cserbenhagyás (akkor is ha személyi sérülés nem történt).
Amikor az üggyel foglalkozó nyomozónak mondtam be a rendszámot akkor közölte velem, hogy a rendszám túl hosszú, én mondtam neki, nem hosszú, csak külföldi, valamilyen EU-s rendszám, sajnos azt már nem tudta a feleségem megjegyezni milyen ország, de a rendőr válasza erre az volt, hogy ha külföldi, akkor úgysem tehetnek semmit.

Egy hónap múlva az ügy le is zárult (ha nem találják meg a tettest ennyi időt kell várniuk, amíg lezárhatják az aktát) ismeretlen elkövetővel.

Az ürge tudhatott valamit, hogy egyből megkérdezte volt e személyi sérülés...valószínűleg akkor a rendőrség is nagyobb erőkkel nyomoz...lehet, hogy pont akkor lépne életbe az a szint amikor már kicsit beleláthatnak a nemzetközi adatokba a rendőrök...persze az Ír gázolónál ez sem működött (bár az az eset nem 2008-ban volt)

Szóval, csak óvatosan a külföldi rendszámú autókkal.

Calogero 2008.12.28. 13:14:58

Azok a "csehszlovák" és román rendszámú autók tulajai 95%-ban magyar kopaszok, a magyar állam meg van olyan pöcs, hogy asszisztál minden okosságukhoz

Kopasz Mercis 2008.12.28. 13:19:55

@Calogero: Van pár ismerősöm külföldi rendszámmal, egyik sem kopasz. Jellemzően több adót fizetnek egyenként, mint az átlag kommentelőből egy tucat.

Kopasz Mercis 2008.12.28. 13:24:06

A magyar állam már régen tehetett volna ellene. Egyszerűen a tartósan magyar állampolgár által használt külföldi rendszámú járművekre bejelentési kötelezettség lenne. Csakhogy az állam szarik rá, ő csak az elmaradt sáp miatt sápitozik.

csipa 2008.12.28. 13:25:25

Csehszlovak?
Te fasz!

tigris 2008.12.28. 13:35:38

Olvasgattam a hozzászólásokat kicsit némelyik furcsa számomra. Mindenhol rendőrnek kéne lenni ahol vkinek gondja, problémája van, meg mennyire "rossz ez az ország" stb.. Nem lenne egyszerűbb ha villognak rád akkor lemész a külsőbe, és ennyi (persze előtte befejezed az előzést). Aki menni akar az menjen, az ő dolga. ha irritál a külföldi rendszám vegyél egyet te is, ma már nem nagy gond. Ha pedig nagyon zavar a villogás akkor lassabban előzöl, hadd villogjon, legalább így kicsit feltartottad és büszke tudsz lenni magadra. Nem fog neked menni biztosan, mert ő nem olyan ideges mint te vagy. és sztem a kocsija többet ér mint a tiéd, ezért vigyáz rá. Ennyi, két megoldást is vázoltam neked legközelebbre és nem kell szidnod a rendszert meg nem is leszel ideges.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2008.12.28. 13:36:50

"előzöm, gyorsítok, már 140 körül mentem, mikor valami elkezd villogni mögöttem. Nézem a tükörben, semmit nem látok, csak fehér lézersugarat. Hallom, hogy dudál a sugár gazdája, bár először azt hittem, hogy atomvillanás ért utól."

szabad a gazda?

én vótam a'... :)

kese a maffiozo 2008.12.28. 13:37:03

Kicsit off, de rámutat, hogy a magyar közigazgatás az összes intézményével alig haladja meg a MÁV színvonalát...
Most már én is bánom, hogy Mo-n próbálom forgalomba helyezni az új kocsimat.
6 hónapot vártam rá és december elején kellett volna forgalomba helyezni, de egy figyelmes közszolga képtelen volt 20 karaktert hiba nélkül lemásolni és elírta az alvázszámot a regisztrációs adó befizetését igazoló papíron (egy a négy igazolásból, ami egy tetves magyar rendszámhoz kell).
Namármost megpróblta a kereskedő karácsony előtt egy héttel (nem egy nappal) rávenni őket, hogy ugyanmár javítsák ki, amit elb@sztak. Hiába, ők január második hetéig már nem tudják (akarják) elintézni.
Úgyhogy igen... "Faszkivan". Pokolra a teljes államigazgatással! Éhen halnának egy multinál.
Inkább mentem volna Szlovákiába. Nem vagyok kopasz és nem villogok le senkit az autópályán, csak tele van a hócipőm ezekkel, de nagyon. És ezért vonnak le 50%-ot a bruttómból... meg szednek le mégegyszer ennyit a munkáltatómtól. Aztán csodálkozik, ha az inkább a környező országokban oldja meg a régiós feladatait.
Mégegyszer pokolra az impotens korrupt politikusokkal és rántsák magukkal az apparátusukat is!

Makkmiki 2008.12.28. 13:50:26

Sajnos, nem jött be kedves psmith, ahogyan megpróbálod védeni a védhetetlent, a maffiaként működő rendőrség tehetetlenségét, ha az állampolgárok védelméről lenne szó.
Ugyanis arról,
- hogy 10 esetből kilencszer egy "rendőrt" se látni az autópályákon (tudom, "kevés" a harmincezer rendőr, erre a célra persze)
- hogy minden 150 km-nyi autópályás úton átlag ötször mászik az előtte haladóra utánfutónyi távra egy őrült állat büntetlenül
- hogy átlag háromszor okoznak büntetlenül halálos veszélyhelyzetet,
erről kizárólag az a munkáját nem végző szervezet tehet, amelyiknek ennek megelőzése a kutya kötelessége volna.

Hogy nem nekem, és nem a többi biztonságosan autózónak kell erről mélyebben elgondolkodnia, arra legfőbb bizonyítékom, hogy Magyarország határain túl többszázezer kilométert autózhat az ember anélkül, hogy akár egyetlen ilyen szituációba is kerülne!!! Olyanba, amelyik nálunk mindennapos. Az ilyen szemlélet miatt, mint a tied is, amelyiknek csak az a fontos - az állampolgárok biztonsága helyett -, hogy egy maffiaszerűen működő, mert egymást a bűnben fedező szervezet (lásd Zsanett-ügy!) munka-utálatát leplezze.

Nyúlontúli 2008.12.28. 13:55:16

Ha én amikor besorolok a belsőbe még sehol nincs senki, és vmi állat fölbukkan 200+val, és szemmel láthatóan azt a kb. 10 másodpercet nem bírja míg előzök egy vagy két kamiont és nekiáll villogni vagy rosszabb esetben villog+dudál akkor én szépen visszalassítok 130-ra azt csókolom nekem ennyi a megengedett max. Nyeljen kaktuszt. (Persze ha mondjuk a kamionos is tolja neki 120-130cal akkor azért úgy jó fél perc után neki szoktam állni mégiscsak leelőzni)

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2008.12.28. 13:57:31

@psmith: amit Te mondasz az mese. A külföldi rendszámtáblás magyarok nem arról híresek, hogy az adót befizetik, hanem arról, hogy éppen kikerülik. Azért mondhatsz még ilyen vicceket..

Egyébként szó volt róla, hogy a rendőrség jobban fogja ellenőrizni a szlovák rendszámtáblás magyarokat, mert ha nem is mindig jogellenes, akkor is adómegkerülésről van szó. Tudjátok kinek van szlovák rendszámtáblás tűzpiros új bmw-je?
Cs F rendőralezredes fiacskájának. Na ez a szép.

Remélem lesz Lisszaboni szerződés és abban benne az ilyen luykakat is betömködik.

Benikuty 2008.12.28. 13:58:14

nem idegeskedni, szopatni az ilyet

Kopasz Mercis 2008.12.28. 14:04:15

Makkmiki 2008.12.28. 13:50:26

Igazad van.

Ma 120 kilométernyi autopályázás alatt háromszor jött ki elém egy barom majdnem féktávon belül és két marhával találkoztam aki az üres külső ellenére a belsőben kóricált előttem és csak a marhakürt (direkt miattuk szeretem fel) hatására kapott csak észbe.
Fene a gusztusomat, amiért nem előzök jobbról.

Ennek ellenére nem igazán izgatom magam, normál 72-es pulzussal értem haza. Hülyék vannak, ennyi.

rövid 2008.12.28. 14:07:20

Engem például a tótok meg a rmonánok is megbüntettek. Szerintük gyorsan mentem. Pedig nem. De tényleg.

Kopasz Mercis 2008.12.28. 14:09:32

sanche 2008.12.28. 13:57:31

Találkozzunk, én szivesen megmutatom neked az én utolsó öt évnyi szja bevallásomat ha te is a tiedet.
És ha tizedannyi adót is befizettél mint én, nyilvánosan megkövetlek, de addig csak szánalmas irigykedő vesztesnek tartalak.

rövid 2008.12.28. 14:09:43

Én mindíg attól félek, amikor a seggemre mászik egy turbó köcsög, hogy PONT akkor történik valami elöttem, és Akkor úgy meghalunk mindannyian, hogy baszarás. Fasza.

Mackósajt66 2008.12.28. 14:11:16

Egyáltalán nem biztos, hogy abban a szlovák rendszámú kocsiban egy született szlovák ül...

Egyébként meg többször is olvastam arról, hogy a kedves osztrák barátaink kifejezetten vadásznak a magyar rendszámú kocsikra, és ha több a bírság, mint amennyi pénz nálad van, addig lefoglalják a kocsit, amíg valahogy meg nem szerzed a pénzt (pl. konkrét esetben a papa nyargalt Pestről, és amíg nem fizetett se okmányok, se kocsi).

Szóval miért is nem lehet a külföldi rendszámú kocsival szabálytalankodót megbüntetni??

RIO 2008.12.28. 14:21:54

azt az ír gecit egy igazi 007-es konspirácóval haza lehetne csempészni. jó kis buli lenne a titkosszolgálatnak két roma-gyilkosság között.

Uracska 2008.12.28. 14:32:51

Pont most előztem meg az M5ösön valami idiótát 190el.Közben még kommentelni is tudok,ölemben a laptoppal.Mindek örjöngeni azon hogy ki mennyivel megy.Látszik nincs jobb dolgotok.Na taposom tovább.

Kalapból nyúl 2008.12.28. 14:34:17

Csehszlovák? Hol élsz te? És legalább skoda 120 L volt?

Amúgy jó. Ha a parkolási bírságokat be lehet hajtani az EU ban, akkor az ilyeneket is móresre kell tanítani.

Kenedy1 2008.12.28. 14:42:02

Ha ez a mostani Magyar állam képes lenne az adómat normálisan felhasználni és nem lenyúlna mindenkit,sőt nem is így állna hozzá akkor esetleg most nem kéne szlovák rendszámmal autóznom. Ez nem adóelkerülés,ez egy marhaság.Egyrészt megengedett,másrészt meg inkább nem adom oda a pénzemet tolvajoknak.

Ghunner 2008.12.28. 14:42:53

Porschés: sajna rengeteg ilyen barom köcsög van, aki ellen a hatóságok tehetetlenek.
Inkább basztatják a corsás anyukát amiért a Tescóból hazafele nem tette ki az indexet kanyarodáskor. Hiszen ő könnyű préda, lehet növelni a statisztikát.

Én speciel szintén gyűlölöm a külföldi rendszámú szabálysértőket, és valamit nagyon szarul csinálunk, mert az osztrákok úgy rászálltak az összes auslanderre, hogy részemről 130.00-nál egy grammal se vagyok hajlandó gyorsabban menni ha sógorékhoz megyek, annyi történet kering, kit hogy szopattak meg és büntettek szénné a sógorok. Speciel egyszer engem is szétpakoltak az osztrák rendőrök rutinellenőrzés során, épp csak a karosszéria-elemeket nem csavarozták le. Persze nem találtak semmit, nem is voltam szabálytalan, de 40 ismerősömnek elmeséltem mennyire kőkemények az osztrák zsaruk.

Megoldás lehet az a közútfigyelő rendszer amit most akarnak kiépíteni. Ha korrektül használják, országba ki-belépéskor kiszedhetők a matrica nélkül közlekedő, gyorshajtó, stb külföldi rendszámú autók. És akkor szarrá, rommá büntetni az összes parasztot.

ddd.dino 2008.12.28. 14:51:29

Már elnézést, de miért is baj, ha valakinek szlovák rendszáma va?
(Nekem amúgy nincs.)
Hát nem megmondta szeretett miniszterelnökünk, hogy akinek nem tetszik az adórendszer, az menjen el nyugodtan szlovákiába és csináljon ott céget.
Erre jópárezren megcsinálták, erre megsértődnek a hatóságok, és fenyegetőznek.
Mert spéci szlovákiában ha céged van elszámolhatod az autó és telefonköltségeidet. Próbáld ezt meg magyarországon...

_Toto_ 2008.12.28. 14:52:16

@Kenedy1:
Az ilyen mentalitás miatt tartunk ott ahol tartunk.
Ne vedd személyeskedésnek, nem annak szánom. De miattunk van ez ami van. Nem miattad, nem miattam, mindannyiunk miatt. Elvárjuk a maxot, cserébe nem adunk be semmit és kihúzzuk magunkat minden alól.
Természetesen mindig sírunk hogy nem csinálnak semmit, lopnak mint a szarkák, pazarolnak mint az őrültek.
Szar működésképtelen az egész ország, tizennyolc éve alig történik valami, a szomszédaink fénysebességgel húznak el mellettünk. Tény. De a nép akarja bizony ezt a mocsarat! Aminek mi is része vagyunk. Nem a szabadkőművesek, vagy illuminátusok, a komonisták, nem is a zsidó világuralmista összeesküvés
teremti ezt a fost magunk köré, hanem mi.
Mert a nép akarja ezt a dagonyát, lopodát, röfögdét. 18 év alatt könnyedén megváltoztathattuk volna, okosan, racionálisan - de nem tettük. Mert nekünk ez kell. Megszoktuk a Kádár-rendszerben. Kis pénz, kis foci, nem basztatnak sokat nem is teszünk sokat. Jó így a kellemes langyos magyar mocsár. Picit büdös, de majd jó hangosan szidjuk a fórumokon.

Káposztakukac 2008.12.28. 14:55:35

eu: áruk és szolgáltatások szabad áramlása. ha magyarországon hülye politikusainknak köszönhetően megfizethetetlen egy autó megvétele, fenntartása, vagy aránytalanul megdrágul, akkor nem kell csodálkozni, hogy más tagállamokna menekülünk. ez amúgy nem adócsalás, hanem a magyar adórendszer kikerülése. mert ugye szlovákiában fizetnek adók az illetők. németországban is...

objektív felelősség: na ennél aljasabb, alkotmányellenesebb jogszabály nem létezik. 9 alkotmánybíróból 3-at személyesen ismerek(oktatóim voltak). szerintetek mi a véleményük róla? ebben az országban nincs olyan joggal foglalkozó ember, aki szerint az objektív felelősség nem sértene minimum fél tucat alapjogot.

büntetési tételek: objektív felelősség ide vagy oda, a legnagyobb szemétség szemétség ez. ha valaki 60-nal megy mert elnézett egy 30-as táblát, amik véletlenszerűen, teljesen esetlegesen vannak kirakva mindenfelé, akkor az akár 2 havi fizetése is lehet. gratulálok. arányosság, progresszivitás követelménye nuku.magyarország azzal büszkélkedhet, hogy balkáni fizetések mellett európa legmagasabb büntetési tételeit szabják ki.

ír biztosítós faszi: csak és kizárólag a magyar bíróságok felelőssége, hogy formai okokból szabadlábra került.

magyar rendőrség: szerintem mindent elmondtak róluk. 30-as táblánál objektív felelősség mellett traffizni tudnak. dolgozni már nem.

magyar autópályák: én sokat pályázok. ha gyorsan megyek bal sávban, ha nem megyek gyorsan jobb sávba kihúzok. lehet, hogy postírónak is ezt kellene. engem érdekes módon nem akarnak napi 5-ször letolni a pályáról. ha meg sávot váltok akkor a tükörbe nézek. nem csak úgy teszek, hanem tényleg belenézek.


konklúzió: vicc ez az ország, úgy ahogy van. a közigazgatási szervek az állampolgárokat semmibe veszik, az állampolgárok meg egymást leszarják, aztán fel vannak háborodva, hogy olyanok a viszonyok amilyenek...

Lexand · http://szavazik.blog.hu 2008.12.28. 14:58:34

Rengetegen nem tudják, hogy a külső sávot is lehet használni. Alapvetően nem húzom fel magam mások apró hibáin, én sem vagyok tökéletes. Általában nem villogok le senkit, dudálni is csak akkor, ha tényleg szükség van rá. De nem kevésszer fordul elő, hogy a kedves autóstárs 1-2 km/h-ás sebességkülönbséggel előzget, de mint mondtam türelmes vagyok, kivárom én a soromat, nincs ezzel baj. De amikor mát rég le kellett volna húzodnia és még akkor se hajlandó elengedni, és a mögöttem lévő is látom, hogy menne, akkor nem hagyom magam, csak próbálom finom fényjelzéssel tudtára adni, hogy van még egy sáv, ami éppen tele van hellyel. Balról meg ne kelljen már előzni.

jozicsenko 2008.12.28. 15:03:09

hi!

akik a szlovák rendszámot szidják, jó lenne ha eszükbe jutna: az unió tagjai vagyunk

versenyben van a szolgáltatás, az áru, a tőke, mind szabadon áramlik

bárhova: ha akarom itt vámolok, ha akarom ott vámolok: ahogy olcsóbb, jobb -igen, a magyar rendszer próbál szopatni, mert posztszocializmus van és lesz még vagy 40 évig, de ez van: nekem is, nekik is: ha nem versenyképes a magyar gazdaság (az adórendszerünk, autónyilvántartási rendszerünk, pl), akkor kikerüljük és megyünk a szomszédba

a határon már nem állít meg a poszt (sajnos, ahogy feljebb írtam, úgy sem), nem vagyok köteles mindent bevallani itthon: lsd: regadó vs Brüsszel

lehet sírni, de nem érdemes: ha leépítenék ezt az iszonyat bürökráciát (nem bürokráciát, mert az nem mérgezi a mindennapokat), mindenkinek kellemesebb lenne: a fene se törödne annyi papírral, a rendörnek is könnyebb lenne a munkájára figyelnie, meg nekem is egyszerübb lenne az életem itthon

nincs így, ezért lábbal szavazunk és támogatjuk súlyos MRD-okkal (csak a bevásárlások, a benzin turizmus 20-30 MRD Ft-tal támogatja alsóhangon Szlovákiát) a környező országokat

lehet így is

hagymásbab85 2008.12.28. 15:08:49

A magyar jog és igazságszolgáltatás szar, + a magyar rendőrség is szar. Így eshet meg, hogy a nagyhalak megússzák, a kicsik nem. Egyébként az én szememet a román és szerb rendszámú kocsik szúrják. Azt hiszik hogy idejönnek, ahol van aszfalt burkolatú út, aztán mennek amerre látnak. Előznek kanyarokban, kanyarodósávban, kettős záróvonalnál és nem ismerik településen belül az 50 km/h-t.
Nekem alapvetően nem az autópályán való gyorshajtással van gondom, hanem a sima közúton történővel, ill. a telefonálással, indexelés elmulasztásával és elsőbbségadás elmulasztásával.

Ismerős mesélte, rendőrként nem tudnak mit kezdeni a külföldi rendszámú kocsikkal, ezért meg sem állítják őket. A luxuskocsikat pedig azért kerülik, mert még a végén bajuk lesz belőle ha meg merik állítani az illetőt.

Nash vs. Keynes 2008.12.28. 15:16:51

@jozicsenko: nem a szlovák rendszámmal van a baj, hanem azzal, hogy jellemzően, akinek van >10.000.000 ft-ja egy autóra az ott veszi meg, és ha már ott van a segge alatt 200 ló, meg az impotens és korrupt magyar rendőrség tehetetlen vele szemben akkor miért ne száguldozna? Ez alapvetően nem adómorál kérdése..

warren buffet 2008.12.28. 15:35:09

@_Toto_:

így van egy az egyben!
ebben az országban Mátyás óta nem volt rendes adófizetés, látszik is hol tartunk ez ennyi.
csodák nincsenek...

ha majd a 3,8 M munkavállalóból nem 14.000 fog adózni bake hanem 3 M majd akkor lehet itt számonkérni...

tkazmer 2008.12.28. 15:41:03

a post címe félrevezető, ugyanis nem igaz, hogy külföldi rendszámmal bármit meg lehet tenni. Bizonyos országokhoz tartozó rendszámmal valóban lehet (pl bissau guinea, amellyel hazánk nem áll semmilyen diplomáciai kapcsolatban), azonban egyrészt az únión belül van egy információs rendszer, így kb 3 hét múlva a német rendszámú gyorshajtók is megkapják a csekket; (tapasztalat:) )

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2008.12.28. 15:45:27

Káposztakukac: nekem aztán egy ilyen alak ne jöjjön alkotmánybírákkal, mert azok nagyobb parasztok a román földművesnél is.

Tudod kiknek van bajuk az objektív felelősséggel? Az ilyen kis szaralakoknak, a 10 IQjuk melletti jogászdiplomájukhoz illő bmw-seknek.

Az évtized legértelmesebb magyarországi döntése volt(csodálkoztam is rajta). Az, ha elvben jogilag támadható lenne ez a dolog kizárólag a jogászok gusztustalanságát mutatja, ami az egyértelmű IGAZSÁGTALANSÁG lábain áll és inkább azon kéne agyalni, milyen változtatásokkal hozhatnánk kedvező helyzetbe a szabályokat betartókat. Az objektív felelősség azoknak fáj, akik rendszeresen csaltak, mások életét veszélyeztették és közben nem fizettek semmit. Ezek a mocskok most fizetnek legalább.
Jogászéknak inkább éppen arról kéne elgondolkodniuk, hogy milyen jogszabálymódosításokat kéne eszközölni, ahoz, hogy a becsületes, adófizető, nem kisebbséghez, nem valláshoz tartozó átlag ember járjon a legjobban. Az alapjogokat kéne átírni elsőnek.

Az adó kikerülése egyfajta adócsalás. Elnevezés kérdése a napi használatban. A jogi világban nem persze.
Egyébként undorító a regisztrációs adó itthon, de ennek kikerülői általában nem a másfélmillás kocsikért mennek ki, hanem 4-10 +osokért. Az ilyen rohadjon ott el, a regisztrációs adó bevezetőivel együtt.
Amúgy ha nincs ott működő céged, akkor jogellenes is. Sajnos még nem tart ott az EU, hogy közös belügye és kizárólagos törvényei legyenek.

Pofázol arról, hogy a postíró biztos mindig a baloldali sávba megy 20-al (ezt csak kitaláltad) de közben ilyet írsz, hogy 60ast 30nak nézel :)) Tényleg jóban lehetsz az alkotmánybírákkal, ha vakon is vezethetsz..megjegyzem, már ezen se csodálkoznék. Városi legenda a "kintfelejtett 30as táblák" is egyébként. Én nem sokkal találkoztam még. Nem azt vitatom, hogy minden tábla teljesen jó, de egy autóvezetőnek akkorsem dolga ott helyben felülbírálni bármilyen szabályt. Sem a harmincast, sem a 130-ast.
Én sem értek egyet amúgy a súlyozással sem, pl a 200km/hval elkapottakat nem százezrekre, hanem a kocsijuk árának kétszeresére bűntetném. Emellé esetleg 2 év börtön :)
Maradjunk annyiban, hogy ez már keményen a másik életének spontán heccből való veszélyeztetése. Leginkább más életéé. Ráadásul 300 ezer ft annyira nem fog fájni neki, ha 10 milka fölött volt már a kocsija is.

Rengeteg plussz bevétele volt a rendőrségnek az objektív felelősség miatt. Ezek mind-mind olyan emberek voltak, akik 160-al mentek a városon keresztül, le lettek fényképezve és két éve míg vígan azt hazudták volna, hogy "nem én vezettem és rokonomra nem kívánok terhelő vallomást tenni" és megúszták az egészet. Gondolom Te is, meg az alkotmánybíráid is köztük vannak... mert a bíróságnak is csak az fáj, amikor nekik nem jó valami.

Kiváló példa, erre (off), hogy a kurucnak nem azért mentek neki jogászék, mert az az elb.szott kisebbség más autóját, házát, boltját tették tönkre, hogy utakat, rendőrkocsikat, tereket tettek tönkre, hogy emberek életét veszélyeztették..nem-nem. Hanem kizárólag azért, mert nyílvánosságra hozták a bírók nevét és címét(tehát ráadásul egy érthető dolog, az ítéletért léteznie kell felelősségvállalásnak is!!!). A bíróság szerint ez a fő bűnük.
Csókoltatom az "oktatóidat".

Lexand: szvsz abból van kevesebb, akikről Te beszélsz. De tény, hogy vannak. Azon is jót szoktam mosolyogni, mikor pest felé, M7esen a három sávon valaki szép nyugodtan a középső sávban megy leglassabban. De nem ez a jellemző.

turangyorgy 2008.12.28. 15:50:08

azok mind vagy csehszlovákok, vagy románok voltak

csehszlovák - ezt az országot hol találom?

Egyébként nálunk Szlovákiában azt veszem észre ,hogy magyarorszagi szomszédaink tesznek a közlekedési szábalyokra de itt egy csomó pl-át lehetne felsorolni sajnos :S

Káposztakukac 2008.12.28. 15:55:58

sanchez: köszönöm, te v agy a tapló magyar panelprolo mintapéldája. legyél büszke magadra;) aztán majd akkor ne sírjál, ha mész 55-tel a városba és nem veszel észre egy 30-as táblát és jön a 60 ezres csekk. mondjuk azok alapján amit és ahogy írsz kb. egy 14 éves hülye lehetsz, aki autóban csak akkor ül, ha apuci a kisegítőiskolába visz. még hogy nincsenek kint felejtett 30-as táblák... háhá... nem is kell, hogy legyen. elég, ha a vasúti átkelőn városban akár csak 50-nel mész át. már az is 30-40 ezer forint, mivel azon is csak 30 a megengedett. ez is egy ilyen hungaricum... és persze a rendőrök ott traffiznak. rendszeresen. tudod sanchez, veled az a baj, hogy túl hülye vagy ahhoz, hogy megértsd hogy az objektív felelősség elleni harc az állami önkény elleni harcot és az állampolgárok alapjogaiért való harcot jelenti. te síkhülye idióta, te... aztán majd ha jön állambácsi és megvádol valami teljesen alaptalan hülyeséggel, aztán elvárja, hogy te bizonyítsd, hogy ártatlan vagy, akkor csak nagyot nézel...

ZöPö_ · http://route66.blog.hu/ 2008.12.28. 16:04:05

Szervusztok!

Nem, mintha lenne komoly jelentősége, de egy kicsit pontosítanék.

Leányfalun az ír bankár Francis Ciarán Tobin csak a két kicsit, Zoltai Marcit és a babakocsiban ülő Petrát gázolta halálra, amikor jobbról előzte a megállóban álló buszt. A leányfalusi nagymama és a nagynéni nem sérültek meg. Édesanyám, a "másik nagymama" valóban tüntetett táblával, de csak egyszer, utána kiírták a tárgyalást. Persze hiába, akkor Tobin már otthon volt, biztonságban.

A történet részleteit megtaláljátok itt:
www.ciaran-tobin.com/

Ajánlom még a saját blogom idevágó részeit:
route66.blog.hu/tags/leányfalu
(Bocs az önreklámért.)

Üdv mindenkinek:
Zoltai Péter

Kenedy1 2008.12.28. 16:10:54

Akit zavar az objektív felelősség,az is szereltessen fel pár blindert. Pár hónap után visszanyeri azt a pénzt. tapasztalat

jozicsenko 2008.12.28. 16:11:37

sanche 2008.12.28. 15:45:27 : sok mindenben igazad van, de feljebb leírtam, más is leírta:

ez az unió

nincs adócsalás, adóelkerülés, max a lehetőségek kihasználása!
(hogy neked nem ízlik, háát, ez van: tessék versenyképes adórendszert kitalálni! : Szlovákia adórendszerével az mszp biztos bukná a választói 2/3-át, de mi (ha adófizető vagy, te is) csak jól járunk!!!

Nick Leeson 2008.12.28. 16:19:34

Csak példa:
Ausztriában az autópályán onnan lehet tudni, hogy mennyi a megengedett sebesség, hogy mindenki annyival megy...
Nincs villogás, életveszély, csak nyugodt autózás. Nyilván ott Rendőrség(!) működik, nem egy szarházi csőcselék ami csak annak hívja magát...

Nash vs. Keynes 2008.12.28. 16:41:26

@steevo: ez a szarházi csőcselék megfogalmazás még finom volt..

Bacu 2008.12.28. 16:54:36

postíró: jobbra tarts mondd valamit?

Rompez 2008.12.28. 17:05:39

Káposztakukac, te nem szoktál észrevenni táblákat?
A zebrán átsétáló éneklő óvodáscsoportot meglátod? Ugye?

Bacu, te olvastad azt a részt mikor előzött? Te is úgy gondolod bele kellet volna löknie a teherautót az árokba?

Prinzessin Erbsen (törölt) 2008.12.28. 17:14:01

ez egyszerüen nem igaz, en nemet rendszammal jarok haza, de mindig nagyon kell vigyazni, hogy ne lepjük tul a sebesseget, ezert hagyjuk bekapcsolva a tom-tomot is hogy szoljon ha tulgyorsan mesz

a nemet palyakon nincs max, sebesseg: ahol nincs, de ahol van ott nagyon szigoruan büntetik, es nem eri meg magyar rendszammal jarni, de adnak nemet rendszamot ha nagyon akarod

az ir pasit meg a birosag baßta el -ez teljesen egyertelmü

damogran_ 2008.12.28. 17:19:10

Most vezettem a napokban Dániába és vissza, többek között 2 érdekes dolgot is tapasztaltam:
- hazafelé a német/cseh határ átlépése után hirtelen tele lett az út idiótákkal, egymást letoló, bunkó vezetőkkel, és ez ment hazáig.
- Dániában 130 az engedett tempó mint nálunk, és rendszeresen láttam a néhány megengedett sebességet túllépő elé kikanyarodót a pályán. Ezek teljes nyugalommal léptek a fékre, és megvárták, amíg a korrekt sebességgel autózó kikerüli a még nála is lassabbat. Erre egy magyarázatot látok: az egyébként rendkívül lassan és minden szabályt betartva közlekedő dánok nyilván tisztában vannak vele, hogy ki követ el szabálytalanságot, és így nem "annak áll feljebb" ilyenkor, aki elé kijönnek, mert tudja, hogy ő vezet nem megengedett sebességgel. És tényleg folyamatosan találkoztam ezzel.
Ez is egy olyan mentalitásból adódik, ami nálunk sosem lesz. :-(

P. · http://faszkivan.blog.hu/ 2008.12.28. 17:35:19

@kornelia: 5 évig éltem kint Németországban és ott ez valóban úgy működött, hogy ha külföldi állampolgárként akár csak gyorshajtásért is elkaptak és nem fizettél, akkor kitiltottak a picsába. (ez volt még 2004 előtt, most nem tudom hogy van)

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.12.28. 17:56:06

Refis barmok ellen: szépen elengeded, majd visszamész mögé, és felkapcsolod te is a karácsonyfavilágítást... Szimplán pedagógiai célzattal.

Gecc 2008.12.28. 18:40:17

Namert ugye ez ittend Magyarorszag... mas sem mukodik jol, miert pont a buntetesek behajtasa mukodne?

Persze nem tulzasba esve, de azert nem csak gazdag parasztok veszik a kulfoldi rendszamos autokat. Kivetelek persze vannak... lathatoan magyar soforos Belga, Amerikai, Montekarloi autot meg nem lattam Trabantot. Szlovakban viszont vannak azert alacsonykategorias cuccok is.

Olvastam a kommentek kozott, hogy ugye nem lehet mit kezdeni (mint az eset elszenvedoje ugye) veluk. Valoban nem, ugyhogy marad az idegesites (finoman motorfekkel lassitani elottuk) es az arcukba rohoges (amikor elmennek mellettem a kozepso ujj ablaknal valo beakasztasaval a bal kez megtamasztasa, had gondolja, hogy neki szol (jol gondolja), meg az almodozas, hogy ha egyszer lesz egy faja autonk, akkor miutan megelozott, utanamenni, es levillogni.

Amugy meg torvenyi modositas, nem hundert procent allami rafosas, es kurva sok automata trafi mindenhol... nem csak autopalyan.

Nick Leeson 2008.12.28. 19:34:11

"Olvastam a kommentek kozott, hogy ugye nem lehet mit kezdeni (mint az eset elszenvedoje ugye) veluk. Valoban nem, ugyhogy marad az idegesites (finoman motorfekkel lassitani elottuk) es az arcukba rohoges (amikor elmennek mellettem a kozepso ujj ablaknal valo beakasztasaval a bal kez megtamasztasa, had gondolja, hogy neki szol (jol gondolja), meg az almodozas, hogy ha egyszer lesz egy faja autonk, akkor miutan megelozott, utanamenni, es levillogni."

Aha! Ez tényleg bomba ötlet! Aztán majd nem kell csodálkozni ha leszorít az útról és utánna péppé ver egy viperával vagy baseball ütővel... Nem ez lenne az első eset!

Nem érdemes az ilyen túlzott önbecsüléssel rendelkező embereket felidegesíteni...

Prinzessin Erbsen (törölt) 2008.12.30. 20:10:07

@P.: hat ez bizony most is igy van - a nemet rendörök aonban nagyon korrektek, udvariasak, nyugodtak, de nem lacafaszaznak ha büntetni kell, meg akkor sem ha magyar vagy

Tilcsák Bea (törölt) 2009.01.02. 19:04:52

@sanche:
tessék, itt az út, ahol nyár végén befejezték az útjavítást, és karáűcsonykor még kinn voltak az útjavítás és max 40 km/óra táblák:

maps.google.com/maps?f=d&saddr=szombathely&daddr=47.130184,16.842728&hl=hu&geocode=&mra=dme&mrcr=0&mrsp=1&sz=12&sll=47.134389,16.818008&sspn=0.10837,0.219727&ie=UTF8&z=12

itt élned, halnod kell (törölt) 2009.04.30. 06:46:30

Az azért jelzésértékű amikor pl. Tornóczky Anita is floridai rendszámmal közlekedik...

Becs 2011.03.29. 09:56:30

Bocsánat, az ír azért utazhatott haza, mert a magyar hatóságnál volt valaki, aki ezt neki LEHETŐVÉ TETTE.

Ebben nem az ír gázoló és nem az ír hatóság a hibás, hanem a MAGYAR HATÓSÁG.

Mai napig nem hallottam, hogy meglenne a felelőse ennek, nem hallok egyetlen nevet se, akit felelősségre vontak volna. Pedig egyértelmű lenne
süti beállítások módosítása