FASZKIVAN!

Életképek, fényképek, arcok, harcok. Minőségi szórakoztatás sűrűn frissülő tartalommal.

Okosságok

Magyar Blogok
Site Meter

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

NAVIGÁCIÓ

2009.04.25. 18:00 P.

Feribá

Feribá volt katona. De még milyen! Igaz az első két alkalommal nem jelent meg a sorozáson, aztán mondták neki, hogy rábaszás lesz, ha nem megy el a következőre sem, szal odament, hogy elintézze magának az "E" (katonai szolgálatra végleg alkalmatlan) minősítést. Mindent megtett az ügy érdekében. Még az 5 kilós kalapáccsal is rábaszott párat a lábára, hogy élethűen tudja előadni a nyomorékot. Látta, hogy ez nem hatja meg a dokit, úgyhogy hosszasan fejtegetni kezdte, amint fegyvert kap, lő mindenre ami mozog. Az orvos csak ennyit mondott: Ez derék, ilyen katonákra van szüksége a hazának!

  Feribá sűrű bazmegelések közepette, duzzogva bebaszta maga mögött az ajtót és eltipegett haza. Aztán egy évvel később megjött a behívó. Volt nagy sírás rívás. Persze nem vonult be, szal eljöttek érte, hogy meggyőzzék, jó lesz az ott neki. Az anyja elbújtatta a kicsi fiát, de a kiérkező arcokat sem akkor akarták először átbaszni, egyből azzal kezdték, hogy a felmentő határozatot hozták. Az anyja előhívta Ferkót a szomszédból, akit el is vittek hátrakötött kézzel.

  Ő még azon szerencsések közé tartozik, akik két évet szolgálhatták szeretett hazájukat. Néhány kitérő után (először konyhára tették, de megmérgezte a fél laktanyát) végül a harckocsizókhoz került, mert végülis már nagyapja is harckocsis volt világháborúban. Az nem nagyon érdekelt senkit, hogy Szabó Ferenc közlegény nemhogy harckocsiban, de még személyautóban sem nagyon ült előtte. Szerencsétlenségükre a többi jóképsségű kopasz se látott még olyan járművet, amivel most az ellenséget kellett volna vadászniuk.

  Így történt, hogy egy hadgyakorlat alkalmával az atyaúristennek se akart indulni az a kurva járgány, csak bőgött a motor, mint Győzike a prosztata vizsgálaton. A szakaszvezető idegesen tépte fel az ajtót és elküldve az egész pereputtyot a picsába érdeklődött, hogy miért nem mennek már a többiek után, közben azzal próbálta őket motiválni, hogy az őrnagy majd jól futkosóra vág mindenkit 3 hónapra, ha nem sikerül azonnal elindulni. Feribá idegességébe nyomkodott meg húzigált mindent amit elért, de csak nem indult az a szar. Már füstölt a motor, mint egy BKV busz, mégse mozdult, aztán katt, az egyik dugattyú kikandikált a blokkból. Lelkiekben felkészülve a féléves fogdára, elsápadva szálltak ki, hogy megnézzék konkrétan mégis mi a véreres fasz történhetett. Hátra érve azt látták, hogy a cucc hátulján, mint a malac farka, úgy pörgött valami propeller... akkor jöttek rá, hogy ez egy kibaszott kétéltű és nagy igyekezetükben valahogy átkapcsolták úszó üzemmódra.

Azt a parancsot kapták, hogy maradjanak ott, üssenek fel két sátrat, reggel jönnek a szerelők a pótalkatrészekkel, addig inkább ne nyúljanak semmihez, majd ha kész, akkor menjenek a többiek után.

Kurva hideg téli éjszaka volt, 2 óránként váltotta egymást az őrség. Bent a sátorban kis kályhával fűtöttek, az őrnek kellett figyelnie a tűzre nehogy kialudjon, mert megfagynak reggelre. Úgy hajnal 3 fele Pistabá arra kelt, hogy vacog a hidegtől. Kinyitotta a szemeit és látta a feje felett a csillagos eget. Hű a picsába - gondolta, nincs ez így rendjén, hát hol a sátor?

Kiderült, hogy Gazsi - az őr - elaludt, egy kipattanó szikra pedig felgyújtotta a sátrat, ami be volt kenve valami extra gyúlékony anyaggal, hogy ne engedje át a vizet. Gyakorlatilag úgy égett le a fejük fölül a sátor pár másodperc alatt, hogy senkinek sem tűnt fel.

5 komment

Címkék: katonaság feribá


NAVIGÁCIÓ

2009.04.24. 06:00 P.

Seggrepacsi Egyetem

Bandzsi eldöntötte, hogy tovább tanul. Elege volt az alantas melókból. Kurvára unja, hogy mindenki hülyének nézi és mindenki csak átbassza.

A lehető legjobb embertől, Dömebától kért tanácsot, aki a családi bölcsek tanácsának legmagasabb iskolai végzettséggel rendelkező tagja, a maga asztalos szakmunkásával. A tanács tagja még Mari néni a 4 elemivel, valamint sánta Laci, akinek megvan ugyan a 4 év középiskola, mégse sikerült elvégeznie még a harmadikat sem.

Dömebá szerint valami modern dolgot kell tanulni, szal a jogot meg az orvosit felejtse csak el Bandzsi, arra ő nem ad neki egy fillért sem. Mari néni kifejtette, hogy a szomszéd unokája, a Géza, ilyen "humánusosat" dolgozik és az nagyon jól fizethet, mert utoljára mikor otthon járt már az új Suzukijával állt a ház előtt.

Bandzsi pedig igenis az orvosira akart menni. Ki is nézték sánta Lacival a felvételi könyvből a Semmelweis Egyetem (SE) humánkineziológia szakát, hogy mindenkinek igaza legyen.

Bandzsi volt az első a családban, akinek sikerült elvégezni a szakközepet, kurva büszke volt rá az apja és magyarázta mindenkinek, hogy a fiából biztos professzor lesz, mer' az érettségi is meglett elsőre, okos gyerek az.

Az egyetemre a felvételi tárgyak biológia és testnevelés. Mivel Bandzsinak egyikből sincs érettségije, meg amúgy is, vagy 8 éve érettségizett, most újra nekiállt tanulni. Azt mondja tök sok újat tanult mióta komolyabban foglalkozik a biosszal. Már azt is tudja, hogy az apja ribizli méretű szőlője azért bio, mert hagyják a peronoszt kiélni mindenféle hajlamát, meg a derítőből mindig oda szivattyúzzák a szarlét, ha elkezd visszabugyogni a fürdőszoba közepén lévő lefolyóból.

A tesire is készül. Délutánonként bejár a suli tornatermébe gyakorolni. A minap már fel tudott mászni a kötélen is, aztán mikor Zsózsóbá, a tesitanár, viccből mondta neki, hogy na most akassza ki a kötelet, majdnem megölte saját magát.

Laci az egészből csak annyit tudott megjegyezni, hogy Bandzsi a Seggrepacsi Egyetemre (SE) jelentkezett humanoid szakra, oszt' most ivás helyett állandóan olvas, gyomorsav helyett meg bukfenceket hány.

Szerintünk: (0/5)
Szerinted: (4,3/5)

6 komment

Címkék: egyetem semmelweis bandzsi


NAVIGÁCIÓ

2009.04.21. 06:00 P.

Megint szarrágás, vagy jogosak az aggályok?

(Mostmár a szavazás is működik...)

A '90-es évek közepén az állam több száz milliárdot bukott azon, hogy a Postabank akkori vezetői, három könyvvizsgáló céggel karöltve, sokáig hamis adatokat közöltek a cég működéséről és eredményeiről. Aztán kitört a pánik, az emberek megrohamozták a bankot, hogy mentsék a pénzüket. Sokan napokig álltak sorban. A bank persze nem tudta visszafizetni a betéteket, ezért jött az állam, 220 milliárdból konszolidálta a pénzintézetet, majd 110-ért eladta azt. A veszteséget meg lenyelte. Vagyis lenyeltük, ugyebár.

Az új kormányban Oszkó Péter tölti be a pénzügyminiszter szerepét.

Ő annak a Deloitte Magyarországnak a jelenlegi vezetője is, akitől az állam 30 milliárdot követel a Postabank-ügy kapcsán. Ez a cég volt a fentebb említett három könyvvizsgáló egyike. A perben az államot a Pénzügyminisztérium képviseli, aminek most ő lett a vezetője.

Sokak szerint Oszkó esetében fennál az összeférhetetlenség problémája. Igaz nincs köze a körábbi ügyhöz, de most elvileg attól a cégtől kéne pénzt "elpereltetnie", aminek vezetőjeként célja, hogy minél nagyobb profitot tudjanak elkönyvelni...

 

Szerinted is összeférhetetlen Oszkó Péter?
Igen
Nem
Black Uggs

 

Íme az új pénzügyminiszter első interjúja:

 

http://index.hu/gazdasag/magyar/2009/04/20/oszko_/

3 komment

Címkék: oszkó postabank


NAVIGÁCIÓ

2009.04.20. 20:17 P.

Egy kicsit más reklám

A Coca-Cola legutóbbi, lájtos kóláját promótáló reklámjában a csúnya, disznófejű, bicskanyitogató hangon nyivákoló Duffy biciklizett el a teltházas koncertről a közeli sarki fűszereshez. Közben énekli, hogy ő kurvára élni akar, és olyan akar lenni, mint mindenki más. Nyom is gyorsan egy kört az ABC-ben a bicóval, ahogy azt a többi normális ember is szokta. A kasszás gyerek látványosan örül neki, hogy a sárgarépák között válogató Sarah néni és a katéterrel kutyát sétáltató Alex bácsin kívül végre más is betéved a szutykos kis kócerájba.

Tekerj a kurva anyád!

 

 

Gondoltam ez a Coca-Cola marketing új irányvonala. Különösebben nem érdekelt, elkapcsoltam a picsába, ha ezt a szart adta valamelyik színvonaltalak kereskedelmi csatorna. De ma pozitívan csalódtam. Ritkán mondom egy reklámra, hogy jó. De ez jó. Megindító, kedves kis szpot, ami erőt ad, leköt, megérint, fasztudja. Mindenestre kilóg a többi sablanos "Beszéljünk a hüvelygombáról a vízköves mosógép tetején ülve, miközben lábunkat ásóka elleni, ánuszunkat pedig aranyér elleni kenőccsel kenegetjük, mialatt a mutatóujjunkkal a tyúktojásnyira dagadt prosztatánkat próbáljuk kitapogatni" féle unalmas reklámok sorából.

Íme:

 

4 komment

Címkék: reklám coca cola duffy