FASZKIVAN!

Életképek, fényképek, arcok, harcok. Minőségi szórakoztatás sűrűn frissülő tartalommal.

Okosságok

Magyar Blogok
Site Meter

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

NAVIGÁCIÓ

2007.11.06. 23:29 P.

Ezer éve?

Sok idő telt el mióta utoljára írtam. Ennek igazából az volt az oka, hogy nem volt mit mondanom. Az utóbbi időben azonban megint magával ragadott a magyar mindennapok könyörületlen valósága.

Szeptember végén jöttem haza Krétáról. Az első pár hét még nagyon rendben volt. Hiányzott azért ez a porfészek... Hiányoztak az emberek akik körülöttem vannak amikor itthon esz a penész. Az elején még örültek is nekem. De ahogy teltek a hetek egyre kevésbé voltam/vagyok fontos az embereknek.

Azt hiszem arra is oda kell figyelnem, hogy mit írok ide, mert elpofáztam magam és az ismerőseim is elkezdték olvasgatni a bejegyzéseimet, az pedig nem túl vicces, ha őket "szídom" a hátuk mögött. Bár szerintem ez sem így van ahogy egyesek felfogják, ugyanis nem bántani akarok én senkit, csupán leírom azokat a szubjektív dolgokat amik közléséhez még nekem sem lenne pofám... Hiszen ilyen világban élünk. Képmutatás, tetszelgés, enyelgés, jópofizás.

Na de térjünk vissza az eredeti gondolatmenethez. Ugye telik itthon az idő és egyre inkább érzem, hogy nem ez az a hely, ahol le szeretném élni az életemet. Ez az egész magyar mentalitás nagyon lehangoló. Ha valakivel beszélgetsz itthon egyből jön a politika, sírás-rívás a pénz(telenség) miatt... Nagyon szar ez a depresszív, önsajnálkozó attitűd. Mégis ki a faszomnak kéne ezeken a dolgokon változtatni? Minél többet járok külföldre, főleg mediterrán emberek közé, annál inkább látom, hogy kurvára nem így kéne élni, mint ahogy azt mi tesszük. Mostanra tökéletesen megfogalmazódott bennem, hogy nem fogom itt elbaszni az életem. Azért valljuk be nem mindegy, hogy egy 12 órás beosztás után hazamész és bedőlsz az ágyba, esetleg tévét nézel, ahonnan árad a szutyok, aztán felkelsz és kezdődik minden előlről vagy a munka után kifekszel kicsit a tengerpartra, kialszod magad, utána kimész szörfölni egyet mielőtt megint munkába állsz. Nem beszélve arról, hogy engem személy szerint nagyon lehangol a rossz időjárás. Lehangol az eső, lehangol az, hogy nem lehet tervezni, mert nem lehet tudni, hogy jövőhéten esni fog-e a hó vagy 30 fok lesz. Buzi egy világban élünk, viszont vannak helyek ahol meleg van, mégse basznak seggbe lépten nyomon (képletesen természetesen).

Szóval eldöntöttem, hogy megyek innen a picsába. Csak előbb le kéne diplomázni. De ha ez így megy tovább, akkor az sem lesz meg. Az egyetemből is totálisan ki vagyok ábrándulva. Felvettek egy jó nevű szakra és teljesen mást tanítanak, mint amit kéne. Ha azt akartam volna tanulni, akkor olyan szakra megyek... Na mindegy, azt hiszem ennyivel tartozom anyáméknak. Szerencsétlen anyám még mindig azt hiszi, hogy attól fogok majd boldogulni az életben, ha ott az a fos a kezemben.

Mellék gondolatmenetként jegyzem meg, hogy az utóbbi 3 évben kétszer annyi ember ment külföldre, mint 56-ban. Csak akkor pár hónap alatt ment mindez végbe, most pedig évek alatt. Hivatalos és hiteles számokkal nem tudom alátámasztani ezt a kijelentésemet, úgyhogy mindenki azt hisz amit akar. Mindenestre elgondolkodtató. Elég csak abba bele gondolni, hogy ki fog majd TÉGED eltartani, ha megvénülsz, mikor azok az emberek akik érnek valamit, akik értelmesek és lenne miből és mi után adózniuk, mindezt külföldön teszik majd meg. Külföldön alapítanak családot, itt meg maradnak a többségében életképtelen egyedek, akik nem tudnak/mernek/akarnak dobbantani. Erről lehet vitatkozni, okosan tettek fórumot az oldal tervezői minden kommenthez, úgyhogy lehet eszmecserét folytatni erről.

 

Azt hiszem egyelőre ennyi elég volt. Ez most kicsit más lett, mint az eddigi posztok, de hát ennyit bocsássatok meg nekem...

3 komment


süti beállítások módosítása