FASZKIVAN!

Életképek, fényképek, arcok, harcok. Minőségi szórakoztatás sűrűn frissülő tartalommal.

Okosságok

Magyar Blogok
Site Meter

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

NAVIGÁCIÓ

2009.10.03. 18:50 P.

Ismét zavargások Budapesten

Ölik egymást a fradisták és az újpestiek Budapesten. Többek között szétbarmoltak egy metrót is, amit majd a mi pénzünkön javíttat meg a BKV. Most hallottam, hogy a szurkolók már a stadiont bontják és azzal dobálják a rendőröket. Aztán majd, ha nem lesz hova kimenniük szurkolni, akkor sírnak, hogy az állam adjon pénzt új stadionra.

Nincs Gyurcsány, nincs kossuth téri Woodstock, mégis romokban a város. Igaz, ennek a huliganizmusnak most nincs is politikai indíttatása. Csak hát van pár száz debil, akinek heti rendszerességgel állatkodnia kell.

 

Mivel most nem tudják a kormányra fogni, hogy miért kell szétbaszniuk a fővárost, ezért a nyakukba akasztanak különböző színű sálakat és először egymásnak, aztán a rendőröknek esnek. Talán már annyira kibaszottul európaiak vagyunk, hogy nálunk is szerteszét kell baszni a várost egy meccs miatt? Nem valószínű. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy nem valószínű, hogy ettől leszünk európaiak. Sokkal inkább az a helyzet, hogy a jóléti államok létrejöttével megjelenő kurva nagy szabadsággal és szabadidővel nem tudunk mit kezdeni, hiszen évszázadokon keresztül az átlagember mindennapjait az életért és élelemért való küzdelem töltötte ki.

Aztán most ugye van már olyanunk is, hogy hétvége, ahol két napon keresztül lehet verni a faszt. Persze szombat este már sok a semmittevés, ezért a primitívebbje kibaszakodja magát az utcán... hogy rohadnátok meg.

A vicces az, hogy Kállai László roma jogvédő

4 komment · 2 trackback

Címkék: zavargások verekedés ftc ute fradi huligánok ujpest


NAVIGÁCIÓ

2009.09.30. 00:04 P.

Margit híd - rajtunk röhög a világ?

Alig pár hete kezdte meg a főváros az évezred legnagyobb felújítását, máris le kell állni a felújítási munkálatokkal, mert eddig kispóroltak egy olyan vizsgálatot, amely nélkül nincs hatósági engedély. A független statikus szerint a tervező jobb állagú híddal számolt, mint amilyen a mostani állapot. Az ilyet úgy hívják hanyagság. Máshol nevezhetik hozzá nem értésnek, vagy átbaszásnak. De mondhatjuk erre is, hogy sima parasztvakítás. Valószínűleg ciki lett volna a 19 éve hatalmon lévő Demszky pereputtynak kiállni az őket újra és újra megválasztó birka nép elé, és azt mondani: "Ejj geci, ezt benéztük. Már évekkel ezelőtt meg kellett volna kezdeni a felújítást, mielőtt szétmállik a picsánk alatt a márgáretbrükke, de nem voltunk képesek két évtized alatt megépíteni egy kurva tehermentesítő hidat sem, miközben telebasztuk a várost Demszky-csöcsökkel és milliárdokat basztunk el értelmetlen fejlesztésekre."

 

A Demszky-csöcsök

 

Hogy mi a picsának kellett ezt a Down-kóros faszt negyesszer is megválasztani az szintén érdekes kérdés lehet, de most erre nem is térnék ki. Mindenki számoljon el a saját lelkiismeretével. Nálunk szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban, amilyen Gabon, vagy az ébredő Mali már régen kupánbaszták volna az illetékeseket egy ilyen elbaszásért/hanyagságért/pofátlanul korrupt húzásért, de nálunk még prémiumot is fognak kapni az év végén. "A statikus jelenleg többek között úgynevezett nyúlásmérő bélyegeket erősített fel a hídszerkezetre." (index.hu) Az összes döntéshozónak a kezére lenyúlás elleni bélyeget kéne százas szöggel erősíteni, arcukat pedig szopóálarccal kéne elfedni, hogy le ne süljön a bőr róla. Ja igen... az építkezés pedig még gyakorlatilag el sem kezdődött, de már hetekkel csúszik a munka.

Ez a magyar valóság, geci!

 

Szerintetek mikor lesz ebből híd?

3 komment

Címkék: budapest híd demszky margit


NAVIGÁCIÓ

2009.09.29. 23:44 P.

Kórházi glossza

Kórházban elhangzott párbeszédek:

Röntgenben:

Y: "Hol tört el a karja?"

Beteg: "Gyálon."

 

 

Bácsi betelefonál a kórházba:

Bácsi: "Csókolom aranyom, kéne nekem csinálni ilyen emeríjes vizsgálatot."

Y: "MR-re tetszik gondolni?"

Bácsi: "Igen."

Y: "Melyik régióról?"

...kis szünet...

Bácsi: "Hát... a közép-magyarországiról...?"

 

+ 1 örökzöld:

 

Vidéken lévő feleség táviratozik a férjének:

- "Anyám nagyon rosszul lett. Stop. Beszállították a kórházba. Stop. Az orvosok feladták."

A férj válasza:

- "Remélem nem az én címemre!"

Szólj hozzá!

Címkék: kórház 2009


NAVIGÁCIÓ

2009.09.28. 22:39 P.

Az utasok pedig basszák meg, kéremszépen!

A VOLÁNBUSZ folyamatosan szervezi ki vonalait alvállalkozóknak. 2009. szeptember 28-ától például a Budapest - Fót - Veresegyház - Galgamácsa, a Budapest- Fót - Veresegyház - Erdőkertes vonalat, valamint a Galgamácsa - Váckisújfalu járatait T&J Busz Projekt Kft. üzemelteti. Az eddigi normál méretű buszok helyett pedig mától a kínai "King Long" csodák járnak.

 

A King Long név elég megtévesztő lehet, de ha figyelembe vesszük, hogy a buszok kínai belpiacra lettek kitalálva, ahol azért valljuk be, tényleg ritkán kell 150 kilós kancigányokat transzportálniuk hegyen-völgyön át, akkor valóban beszélhetünk királyi méretekről. Minden viszonyítás kérdése, ugyebár.

Valószínűleg komoly szervezőmunka, terepkutatás és esettanulmányok garmadája előzhette meg ezt a cserét (legalábbis papíron, mint a BKV-nál), hiszen eddig se volt elég hely a buszokon, most pedig kapnak a lakók egy olyan flottát, ahol az eddiginél 15 fővel kevesebben férnek fel egy járatra. Ráadásul ezen a vonalon eddig is csuklós buszra lett volna szükség, csak hát az nem tudta volna bevenni az egyik kanyart...

Ezeken a fröccsöntött kínai szarokon nincs fűtés, menet közben az ablakok kinyílnak, aztán jó hangosan bebaszódnak, mint Bodri kutya a disznóólba, mikor Feribá picsarészegen seggberúgja. A King Long felirat pedig már azért is vicces, mert egy 160 centis ember se fér el az ülésen. Márpedig az átlagmagyar nem éppen 160 cm és 45 kg, mint a legtöbb csong. (Bár ez a felirat legalább nem kínai logogramokkal van odabaszva az oldalára.)

 

Az, hogy se fejtámla, se biztonsági öv nincs ezeken a kínai cipő szagú fostalicskákon, már talán nem is meglepő, de hogy életveszélyes, fűtés nélküli buszokkal kelljen munkába járniuk az embereknek azért, hogy megkeressék azt a kis szar pénzüket, amit aztán bérletre költenek, az elég szánalmas így 2009 végén.

 

Néhány részlet az Index kínai buszokkal foglalkozó fórumából:

Kolmogorov: Olyan huzat volt a buszon, hogy plussz ruharéteggel is fáztunk. Az út során ráadásul valami erős égettgumi-szagot is éreztünk.

vasala: Egészen pontosan arról van szó, hogy a tengelyszélesség nem felel meg az eu-normáknak ezért valóban - ahogy mondod - távtartókkal növelték a szélességet. Ettől a kerekek a karosszérián kívülre lógnak, amin ugyan valóban megfelel a szabványnak, de a csavarok felfogatása miatt tényleg életveszélyes.

Képek forrása: http://www.vezess.hu/magazin/kinai_buszok_jarnak_pest_megyeben/15299/

4 komment

Címkék: bkv king long volanbusz


süti beállítások módosítása